Vettel nem volt biztos benne, hogy mit csinál Hamilton: a brit vissza akarta venni a vezetést

Vettel nem volt biztos benne, hogy mit csinál Hamilton: a brit vissza akarta venni a vezetést

Sebastian Vettel meglátása szerint Lewis Hamilton kicsit türelmetlen volt, és lehetőleg azonnal vissza akarta venni az első helyet tőle Szingapúrban. A négyszeres bajnok nem sok időt töltött az élen.

Hamilton a két Red Bull közé jött vissza a harmadik, egyben utolsó kerékcseréjét követően, amikor még 7 kör volt hátra a versenyből. A manőverre a hatos és hetes kanyarban került sor, és nem sok hely maradt a Mercedes kereke és a fal között. Vettelt kicsit meglepte, hogy Hamilton ilyen türelmetlen volt.

"Nem voltam túl biztos benne, hogy mit csinál"- mondta Vettel. "Úgy tűnt, nem tudja kivárni, hogy visszavegye az első helyet! Nem volt értelme védekezni, mert abban a szakaszban ő egy másik kategóriába tartozott. Friss gumikon volt, az enyémek a végét járták"- mondta.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Egy körön keresztül vezettem"- állapította meg. "Azt gondoltam, minden helyet megadtam neki, hogy belül menjen el a következő kanyarban, de úgy tűnt, nem tudja kivárni, hogy visszavegye a vezetést. Elég szoros volt, de  láttam őt, így vissza kellett vennem, elengedtem. A második hely a legjobb, amit tehettem."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING