Vettel nem veszítette el motivációját: „Hosszú még ez a szezon”

A négyszeres világbajnok felkészült Monacóra, ahol karrierje során eddig kétszer tudott győzni: 2011-ben a Red Bull-lal, 2017-ben pedig a Ferrarival állhatott fel a különleges dobogó legfelső fokára. Idén azonban ilyesmiről nemigen álmodozhat.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Sebastian Vettel, Aston Martin

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel még mindig nulla ponttal rendelkezik az idei bajnokságban. Nemsokára megkezdődik a monacói hétvége, ahol legutóbb 2019-ben járt a száguldó cirkusz, akkor pedig a német a második helyen tudott beérni, miután Verstappen kapott egy öt másodperces időbüntetést.

Vettel 2018-ban is második volt, akkor Daniel Ricciardo mögött, aki szinte verhetetlen volt azon a hétvégén, bár az autójának meghibásodása majdnem megakadályozta őt abban, hogy beteljesítse egyik nagy álmát.

Négy évvel ezelőtt azonban az akkor még ferraris pilótának sikerült diadalmaskodnia Monaco utcáin, miután egy eltérő bokszstratégia révén megelőzte az akkor pole-t szerző csapattársát, Kimi Räikkönent.

Még több F1 hír:

A szokásoknak megfelelően az időmérő most is kiemelt fontosságú lesz, az Aston Martin versenyzője pedig abban reménykedik, hogy sikerül jól teljesíteniük szombaton. „Eddig jobbak voltunk a versenyeken, mint az időmérőn, de most elengedhetetlen lesz, hogy mindent beleadjunk már a kvalifikáción is.”

„Már nagyon várom, hogy ismét Monacóban versenyezhessek, egyedi pálya, amelyhez fogható sehol máshol nincsen.” Barcelona azért valamelyest pozitív volt az Aston számára, még ha nem is lettek belőle végül pontok. Vettel viszont inkább a jövőbe tekint.

„Hosszú még ez a szezon, és a Spanyolországban bevetett fejlesztések hatékonynak bizonyultak. Igyekszünk ebben a szellemben továbbmenni Monacóban is.” Vettel csapattársa, Lance Stroll is hasonlóan várja már, hogy két év után ismét autóba ülhessen az utcai pályán.

„Bármi megtörténhet ott, és jó lehetőség lehet számunkra a pontszerzést illetően, hiszen a középmezőnyben nagyon szoros a csata. Igazán boldog vagyok, hogy egy ennyire különleges helyszínen mehetek, miután a 2020-as kiadás elmaradt.”

Bajban van az Ausztrál Nagydíj is?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Miért tartanak Monacóban már csütörtökön edzéseket?
Következő cikk Verstappen: Még dobogós se voltam Monacóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország