BRÉKING

Vettel nem unalmas többé, Ecclestone sem panaszkodhat!

Foglalta össze Niki Lauda a mai események tükrében. A Mercedes AMG topmenedzsere elmondta, a mai siker megkongatta a harangot Brackley-ben.

"A dolog nagyon egyszerű - ma legyőzhetetlenek voltak"- mondta Lauda a Ferrariról. "Tökéletes volt a stratégiájuk, Vettel hihetetlen munkát végzett. Az autó teljesített, a gumik bírták, míg nekünk három kiállásunk volt. Hogy miért?"- tette fel a kérdést az összegyűlt újságíróknak.

"Mert a gumik ki voltak hegyezve, fontos volt a három csere. A Ferrari kevésbé bánt olyan keményen a gumikkal, ezért kétszer álltak ki, megnyerték a futamot. Rögtön odamentem Arrivabenéhez, gratuláltam neki, szívből, mert ellenfél, és a nagyobb versengés jobb, és ha a Ferrari nyer, Benrie nem panaszkodhat az unalmas Vettelről, amit ő mondott anno. Vettel nem unalmas többé!"

"Ez az eredmény az egész F1 imidzsének jót tesz, amire mindig is panaszkodni szoktunk - én nem, de mások igen"- fogalmazott a háromszoros bajnok, aki kettőt a Ferrarival húzott be.

//

Lehet,még ők sem fogták fel - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 29 March 2015

Most a Mercedes térfelén a labda, lehet gondolkodni. "Ha nem nyersz minden futamon és ilyesmi történik, akkor megszólal a csengő. Hangosan, mert mindannyian halljuk, reagálni fogunk rá, ami normális. Ugyanakkor második és harmadik helyen voltunk, megnyertük az előző futamot, szóval nem ért véget a világ egy Vettel-győzelem után. De ma jobbak voltak."

Toto Wolff sem számított rá, hogy a Scuderia ilyen hamar meglepetést okoz - kellemetlent.

"Nem. Nem számítottam rá. Mindig is kicsit szkeptikusak voltunk az előnyünket illetően. Mindig is hittük, résen kell lenni, folytatni kell a fejlesztést, vagy elkapnak. Kicsit meglepetés, hogy két héten belül elkapnak és elvesztünk egy versenyt. Ébresztőt fúj, ami jó nekünk"- mondta. "Fokozni kell a fejlesztés tempóját. Minden megvan, ami kell. Talán előbb fel kell rakni pár dolgot az autóra, mint terveztük, de nincs ok a pánikra."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari, a tökéletes olasz óra: egy győzelem megvan a kettőből!
Következő cikk Videón Vettel első ferraris győzelme: Könnyekig hatódott a négyszeres világbajnok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország