Vettel nem tudja, mi a Ferrari titka az egyenesekben

megosztás
hozzászólás
Vettel nem tudja, mi a Ferrari titka az egyenesekben
Szerző:
2019. ápr. 11. 10:27

Sebastian Vettel optimistán tekint a Kínai Nagydíj elé, és reménykedik benne, hogy a hétvégén megszerezheti idei első győzelmét. A német azt is elárulta, csapatát is meglepte a kiváló egyenesekben mért tempó.

A Ferrari Ausztráliában meglepően komoly hátránnyal vágott bele a 2019-es szezonba, majd Bahreinben már kiválóan felvették a tempót a riválisaikkal szemben, csakhogy Charles Leclerc erőforrása rakoncátlankodott, míg Sebastian Vettel megpördült, amikor Lewis Hamiltonnal csatázott, így a végén a kettős győzelemből csupán kettős pontszerzés lett. 

"Szerintem még mindig a szezon korai szakaszánál járunk. Pontosan nem tudjuk megmondani, hol állunk az erősorrendben. Nyilvánvalóan az a cél, hogy egy jó hétvégét zárjunk, és a Mercedes, illetve a többiek előtt legyünk." - kezdte a Ferrari versenyzője a Kínai GP előtt. 

"A teljesítmény szempontjából egyértelműen jobbak voltunk Bahreinben, mint Ausztráliában, de a megbízhatóság szempontjából mindez nem mondható el. Jó lenne, ha ez egyik megmaradna, a másik pedig javulna - mindez persze a jó sorrendben. Most jön a harmadik verseny, ahol más a pálya, és mások a körülmények, szóval meglátjuk, mi történik. Úgy vélem, Ausztráliában megtanultuk a leckét, és itt jobb helyzetbe kerülhetünk, ahogy megértettük Charles autójának megbízhatósági problémáját is."

Az is biztos, hogy a bahreini teszt sem tett rosszat a Scuderiának: "Néhány újdonságot kipróbáltunk, melyeket egy kicsit tovább tart bevetni. Persze a jövőre is teszteltünk már, nem csak a közeljövőre - vagyis Kínára és Bakura. Összességében esélyünk nyílt néhány fejlesztés letesztelésére. A Bahreini GP-n bevetett újdonságokat is újra kipróbálhattuk egyenletesebb körülmények között, így pedig egy kicsit jobban megérthettük a kijelölt irányt. Kiderül, hogy mindez kifizetődik-e."

További híreink:

Charles Leclerc Bahreinben kifejezetten erős hétvégét zárt, hiszen nem elég, hogy megszerezte a pole pozíciót, a versenyt is megnyerhette volna, ha nincs a Ferrari motorhibája. 

"Normális, hogy megpróbálsz az első helyen célba érni, ha esélyed nyílik rá. Ha nem, akkor a második, harmadik, stb. helyekre koncentrálsz. Bahreinben a versenyem egy kicsit más képet festett, de ennek semmi köze a motivációmhoz. Mind le akarjuk győzni a többieket, ez mindannyiunkban benne rejlik, máskülönben nem lennénk az F1-ben. Vagyis most ebből a szempontból ismét a nulláról indulunk Kínában. Meglátjuk, hol végzünk."

 

"Szerintem már a teszteken és Bahreinben is látszott, hogy Charles gyors lehet - kár, hogy két hete nem szerezhette meg a győzelmet, melyet megérdemelt volna. Nagyon gyors volt. Charles egy jó srác, és elég egyenes a közös munkában. A szezon előtt azt mondtam, hogy más kihívást jelent majd, hiszen egy más ember. Ettől eltekintve szerintem tiszteljük egymást, és Bahreinben nem voltam boldog a teljesítményemmel, az autóban átélt érzésekkel, stb. Innen tudom, hogy jobbak is lehetünk, és sok verseny van még hátra, ahol ezt bizonyíthatjuk. Fogalmazzunk úgy, hogyha én nem is lehetek az élen, jó, ha Charles van ott."

"Nem is láttam a videót, melyen a Ferrari mérnöke rászólt, hogy maradjon mögöttem, de szerintem elég egyértelmű volt, hogy sokkal gyorsabb volt nálam azon a ponton. A következő egyenesben azonban visszaelőzhettem volna, így véleményem szerint mindketten több időt vesztettünk volna a csatával. A verseny onnan még nagyon hosszú volt, vagyis akkor ez nem arról szólt, hogy feltartanám Charles-t vagy tönkretenném a versenyét."

A Ferrari végsebessége jelenti a legnagyobb fejtörést a Mercedes számára. Vajon miben rejlik az olaszok titka?

"Megpróbálunk olyan gyorsak lenni, mint a többiek, vagy legalábbis a legtöbbet kihozni az autóból. Minket is meglepett egy kicsit. Nem tudom, hogy a többiek esetleg több leszorítóerővel futottak-e. A kanyarokban sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak. Nekünk itt-ott hiányzik egy kicsi. Őszintén nem néztem meg közelebbről a többieket, vagyis nem gyanítom, hogy egy trendről beszélhetnénk. Ausztráliában sokkal lassabbak voltunk az egyenesekben. Mindenesetre az mindig jó, ha az emberek kérdezősködnek, mert az csakis azt jelentheti, hogy gyors vagy." 

"Itt azonban nem csak egyenesek vannak, kanyarok is. Mindennek össze kell állnia, és az élen úgy vélem rendkívül szoros a csata. Arra számítok, hogy itt a Red Bull is közelebb lehet, mint Bahreinben voltak - nem teljesen tudom, ott mi történt velük. Mivel szoros lesz, így mindenhol szükségünk van a tempóra, ahol csak találunk valamennyit..."

Hamilton korábban elmondta, alig várja, hogy Vettel újra a topformájában tündököljön. 

"Talán ő az egyetlen, akinek gond van a rövidtávú memóriájával, hiszen hosszú ideje csatázunk már egymással, és amennyire le akarom győzni Lewist, ő is annyira akar előttem végezni. Néha azonban nem tudni, hogy mi zajlik a másikkal a csapatában, és ilyenek, hacsak nem ugyanannál a csapatnál versenyeztek."

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Következő cikk
Ricciardo: „Még 7-8 év, és megszokom ezt az autót…”

Előző cikk

Ricciardo: „Még 7-8 év, és megszokom ezt az autót…”

Következő cikk

Leclerc: Nem lepődtem meg azon, hogy ilyen könnyen meg tudtam előzni Vettelt…

Leclerc: Nem lepődtem meg azon, hogy ilyen könnyen meg tudtam előzni Vettelt…

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Kínai Nagydíj
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Csapatok Ferrari Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről