Vettel nem tudja, ki nyerte a panaszkodást: Alonso nem hagy sok helyet a pályán

megosztás
hozzászólás
Vettel nem tudja, ki nyerte a panaszkodást: Alonso nem hagy sok helyet a pályán
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. júl. 6. 15:31

Fernando Alonso panaszkodott a rádión, így ezt tette Sebastian Vettel is. A német címvédő végül győztesen került ki a több körön keresztül zajló párharcból.

Alonso és Vettel rendesen gyepálta egymást a Brit GP utolsó harmadában, közben folyamatosan panaszkodtak a rádióban a másik magatartására, arra, hogy nem tartják tiszteletben a pálya határait. "Egy kicsit vicces volt, hogy mindketten panaszkodtunk arra, hogy mindkét autó elhagyja a pályát"- kezdte Vettel a Sky Sportsnak a futam után.

"Nem gondolom, hogy az emberek annyira törődnének azzal, vajon az autó fél méterrel jobbra vagy balra van az egyes kanyarok kijáratában. Amikor megkaptam az üzenetet, tudtam, hogy tiszteletben kell tartanom a határokat, mert (Alonso) panaszkodik. Ezt szokta csinálni"- mondta a négyszeres bajnok, aki végül megszerezte az ötödik helyet.

"Úgy döntöttem, ugyanezt fogom csinálni. Nem tudom, ki nyert ebből a szempontból"- jegyezte meg ironikusan. "Meg kell kérdezni a stewardokat. Kicsit szoros volt, kicsit túl kemény a 6-os kanyarban, szerintem két alkalommal is; ha nem veszem vissza, akkor ütközünk. Próbáltam elmenni kívül, az autóm orra előrébb volt, és neki ehhez kellett volna igazodnia. Fékeztem, körbementem a kanyarban. Fernando nem hagy túl sok helyet neked. Maradhattam volna a pályán, de ha ketten vagyunk ott, akkor nem tudjuk bevenni a kanyart. Ugyanakkor tudod, ha versenyeztek, az kemény lehet. Gyorsabb voltam, talán egy pozícióval jobb helyen is végezhettem volna, de végül a stratégia döntött."

//

Post by www.f1-live.hu.

Elmondta, ennél valóban jobb eredményben reménykedett. "Azt gondoltam, hogy a harmadik hely meglesz, hogy teljesen őszinte legyek. Mint mondtam, rossz stratégia mellett döntöttünk."

"Most nagyon várom a hazai versenyt, ami mindig különleges. Más hozzáállás, mint idén, de a legjobbat próbáljuk. Remek lenne a dobogón állni"- fejezte be.

Következő Forma-1 cikk
Lauda: A háború még csak most kezdődik Hamilton és Rosberg között

Előző cikk

Lauda: A háború még csak most kezdődik Hamilton és Rosberg között

Következő cikk

A Williams nem hisz a szemeinek: Újabb dobogós helyezés Bottastól

A Williams nem hisz a szemeinek: Újabb dobogós helyezés Bottastól

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás , Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING