Vettel nem tagadja, nagyon bosszús volt vasárnap, és elismeri Leclerc teljesítményét

A négyszeres világbajnok most abban bízik, hogy már ezen a hétvégén megkapják az új fejlesztési csomag egy részét, amit eredetileg a Magyar Nagydíjon terveztek először bevetni, de a helyzet annyira nehéz számukra, hogy előrébb hozhatják az elemek tesztelését.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel hétvégéje nagyon rosszul sikerült a Red Bull Ringen. Pénteken sem volt gyors a Ferrari, de úgy tűnt, hogy jobb tempóra képes vele, mint Charles Leclerc. Szombatra azonban megváltozott az SF1000 egyensúlya, és jött a rémálom.

Még több F1 hír:

Vettel már a Q2-ben kiesett az időmérő edzésen, addig Leclerc éppen hogy csak be tudott jutni. Ez azonban egy taktikai előnyt jelentett a német számára, mert a keményebb gumikon rajtolhatott el, míg nem messze előtte a monacói csapattársa lágyon.

Végül azonban Leclerc volt az, aki dobogóra állhatott a nagyon furcsa versenyen, amit Valtteri Bottas nyert meg a Mercedesszel, miközben Lando Norris is dobogós lett. Vettel mindössze 1 pontot gyűjtött, miután összeért Carlos Sainz Jr. autójával egy elmért féktávot követően, és megforgott.

„Ez nem arról szólt, hogy támadtam volna. Egyszerűen csak a lehető legközelebb akartam lenni.” - mondta Vettel a Servus TV-nek adott interjújában, és természetesen látta, hogy Sainz és Leclerc, a két jövőbeni csapattárs egymással harcolnak.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, and Nicholas Latifi, Williams FW43

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, and Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Volt némi harc közöttük. Nem számítottam arra, hogy Carlos az utolsó pillanatokban bemozdul. Ez az én hibám volt, nem akartam eltalálni őt, majd csúszni kezdtem és blokkoltak a hátsó kerekek. Mivel nincs kézifék az autóban, azt hiszem, elég jól csináltam, de természetesen nem szándékosan forgattam meg az autót.”

„Nagyon bosszús voltam emiatt. Visszanézve a dolgot, jól leírhatom a helyzetet, hogy mit láttam a pilótafülkéből. Ennek ellenére nem szabadott volna megtörténnie. Abszolúte nem. Ha ez nincs, sokkal jobb esélyeim lettek volna.”

„Még mindig egy új szett lágyon voltam odakint, mert szombaton nem jutottam be a Q3-ba. Végül ez lehetővé tette volna számomra, hogy elég sok mindent tehessek, még úgyis, hogy hiányzott a sebesség. Ennek ellenére a gumielőny segíthetett volna, szóval ez volt az oka annak, amiért nagyon bosszús voltam.”

Vettelt megkérdezték Leclerc helyzetéről is, aki gyorsabb tempót tudott menni, mint ő. Mindez azonban nem kiábrándító számára. „Nem, de első lépésnek mindezt el kell ismerned. Jó versenye volt. Én vagyok az első, aki elismeri mások teljesítményét. Az autó idén nem olyan erős, mint amire számítottunk. Nézzük meg, hogy mennyi ideig tart a szezon. Nyilvánvalóan nem vagyunk ott, ahol lenni akartunk.”

 

Vettel a Ferrari frissítési csomagjáról is beszélt, amit eredetileg a Magyar Nagydíjon terveztek bevetni, de úgy tűnik, hogy már ezen a hétvégén is lesznek új elemek az SF1000-en. „A csapat mindent megpróbál megtenni. Ha szerencsések vagyunk, talán egy részét megkapjuk, de ezt még nem erősítették meg. Talán a hétvégén meg fog történni. Meglepődhetünk.”

„Még hosszú utat kell megtennünk, és valójában nagyon elégedett voltam. Pénteken és szombat délelőtt jó volt a ritmusom, majd az időmérő során minden kissé más irányt vett. Vasárnap bíztam benne, hogy jobb lesz a verseny, de a szombati tendencia az utolsó napon is folytatódott, így számomra nehéz volt a versenyen harcolni.”

„Addig azonban nagyon-nagyon közel voltam. Pénteken ott voltam Charles előtt, míg szombat reggel ő előttem. Az időmérő edzés során tovább nőt a különbség. Az első versenyemen pedig semmi sem ment jól, de legalább a csapat szempontjából ez működött Charlesszal.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber szerint a Ferrari-Vettel házasságnak vége: 2021-ben a Red Bullnál?
Következő cikk Verstappen: „Egy körön még mindig gyorsabb a Mercedes”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország