BRÉKING

Vettel nem sokat adna Lauda szavára, akinek olykor igaza van, máskor meg nincs

Sebastian Vettel még várna a kijelentéssel, miszerint a Ferrari motorja már most olyan jó, mint a Mercedesé, pedig Niki Lauda így gondolja. A négyszeres bajnok elégedett 2015-tel, de jövőre többet pezsgőzne, hogy jobban bírják a buborékos italt, és ne szálljon olyan könnyen a fejükbe.

Mexikóban nullázott Vettel, aki és rögtön aznap elmondta, vele volt a baj, ő vétett. Ez két hét alatt sem változott. Esetleg túl kemény volt magával szemben?

„Nem, semmi baj sem volt az autóval”- mondta Vettel a csütörtöki sajtóeseményen. „Ahogy a futam után is elmondtam, az én hibámból történt. Nem hiszem, hogy annyira önkritikus lettem volna; inkább csak őszinte”- felelte monoton hangon a német.

Sokan már most arra számítanak, hogy jövőre Vettel veszi fel a harcot Hamilton ellen. Vajon ő mit gondol erről? „Nos, mindig nehéz megjósolni, mi fog történni, de egy biztos – ez a cél. Látom, mi történik a háttérben, a munkát, amit beletettek ebbe az évbe, és azt, amit a következőre fordítanak – a gyárban és Maranellóban is. Ígéretesnek tűnik, és szerintem képesnek kellene lennünk rá, hogy tegyünk egy lépést. Persze az a legfontosabb nap, amikor pályára gurulsz az autóval, és látod, mit csinál, de ez még kicsit odébb van. Két verseny van még hátra, és a lehető legjobb eredményeket akarjuk elérni”- jelentette ki.

Az egyik újságíró arra kérte a jelenlévő versenyzőket, hogy emeljék ki a gyenge és az erős pontokat az idei szezonban.

„Az egyik, ami lenyűgözött, az a Ferrari iránti szenvedély, és a rajongótábor szerte a világban. A Vörös Varázs. Az étel erős pont – hidd el nekem”- felelte a mellette ülő Massának, aki közben erről is megkérdezte halkan. „A gyenge? Eddig remek szezonunk volt, és olykor remek ünneplésben volt részünk a futamokat követően, de azon még javíthatunk, hogy mennyire bírunk bizonyos italokat – remélem, mindez gyakorlás kérdése. Remélem, jövőre sokat gyakorolhatjuk.”

Lauda elmondása szerint a Ferrari beérte a Mercedest a motor terén, de a kasztnival még nem. Mit gondol erről a négyszeres bajnok?

„Tény, hogy még nem értük be őket, mert akkor máshogy alakult volna ez a szezon”- kezdte. „Nagyon boldog vagyok az eddigi szezonnal, és ahogy alakultak a dolgok. Egyben a kilátásban lévő dolgok miatt is bizakodok. Niki nem a legmegbízhatóbb – nyilvánvaló”- mondta Vettel. „Fogalmazzunk úgy, hogy nagyon gyorsan megváltoztatja a véleményét. Olykor van értelme annak, amit mond, míg máskor nincs. Minél többet beszél rólunk, annál jobb, mert valószínűleg érzi, hogy közeledünk – ez jó hír.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2017-től valóban kettészakadhat a Forma-1! Jöhetnek a független motorgyártók! - hivatalos
Következő cikk Alonso elismerte, motivációs gondjai vannak a McLaren-Hondánál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország