Vettel nem lesz ott az első monzai szabadedzésen, egy ismerős váltja

Az Aston Martin kedden jelentette be, hogy a korábbi Formula E-bajnok Nyck de Vries veszi át Sebastian Vettel helyét az első monzai szabadedzésen.

Nyck de Vries, Aston Martin Racing

A holland versenyző az idei szezonban már két FP1-en is autóba ülhetett, a Spanyol Nagydíjon Alex Albon helyét vette át a Williamsnél, a Francia Nagydíjon pedig Lewis Hamiltont váltotta a Mercedes volánjánál.

De Vries már a szezon elején is tárgyalt az Aston Martinnal arról, hogy lehetőséget kapjon a csapattól egy szabadedzésen és a silverstone-i bázison a szimulátorban már meg is ismerkedett az AMR22-essel.

A holland versenyző harmadik Formula E-s szezonját teljesítette idén, tavalyi bajnoki címét követően idén csak a kilencedik helyen zárt összetettben, két futamgyőzelmet aratva a bajnokságban a Mercedesszel. A gyártó azonban az idei szezonban kivonul a szériából, így de Vries tartalékos szerződése is megszűnhet a csapatnál.

Még több F1 hír:

„Nagyon várom már, hogy ismét Forma-1-es autóba üljek, különösen egy olyan legendás pályán, mint amilyen Monza. Ez lesz a harmadik szabadedzésem idén, a harmadik különböző F1-es futóművel, ezek a lehetőségek fantasztikus betekintést nyújtanak az F1-es autók és csapatok működésébe.“

„Remélem, hogy friss szemléletet tudok hozni az Aston Martin számára, és olyan edzést teljesítek, amivel a csapat számára és számomra is előnyösnek bizonyul“ - fogalmazott de Vries.

 

Az idei szabályok értelmében 2022-ben minden Forma-1-es versenyzőnek legalább egyszer át kell adnia a helyét az első szabadedzések valamelyikén, hogy lehetőséget adjon egy kevesebb, mint két F1-es indulással rendelkező pilótának.

De Vriest egyébként korábban kapcsolatba hozták a Williams-szel és továbbra is az egyik esélyes Nicholas Latifi minden bizonnyal megüresedő ülésére a 2023-as szezontól, de szóba hozták az endurance világbajnokságban szereplő Toyotával is, valamint a Maserati MSG Formula E csapatával.

Horner szerint csak egyetlen esetben engedik el Gaslyt a Red Bull-családtól

megosztás
hozzászólás

Norris már várja a Piastri elleni „kihívást” a McLarennél

Visszanyúl az alapokhoz Monzában a Ferrari, hogy leküzdje gumikezelési problémáit

Feliratkozás