Vettel nem kesereg azon, hogy a Ferrari nem számít rá a jövőben

A Ferrari teljesítménye idén eddig nem hozta azt, amit a rajongók vártak volna. Sőt, még az olaszok is elismerték, hogy noha már a téli teszteken érezték, az SF1000 nem túl versenyképes, és az új koncepcióval gondok vannak, több vele a probléma, mint sejtették.

Sebastian Vettel, Ferrari arrives

Sebastian Vettel, Ferrari arrives

Charles Coates / Motorsport Images

A csapatnak számolnia kell azzal, hogy idén, és talán jövőre sem lehetnek harcban a futamgyőzelemért normál körülmények között. Egyrészt a Mercedes nagyon erős, másrészt a Red Bull is ott van, kiegészülve a Racing Pointtal, a McLarennel és a Renault-val.

Még több F1 hír:

A Ferrari éléről Elkann azt mondta, a csapat nem áll készen a győzelemre. Sebastian Vettel számára csütörtökön feltettek egy olyan kérdést is, hogy amikor nem hosszabbítottak vele szerződést, az arra is utalhatott, hogy szerepet játszhatott a gyengébb teljesítménye. A német azonban nem érzi azt, hogy méltánytalanul bántak volna vele.

„Nem. Nem tudom. Nem követek minden interjút. Úgy vélem, a legfontosabb az, hogy a szurkolók és a közönség bizonyos módon megérdemlik az igazság meghallgatását, és az az igazság, hogy a csapat nehéz időket él meg.”

„Erre bizonyíték lehet az első három verseny, és a folytatásban is látni fogjuk a helyzetet a pályán. Ez olyasvalami, amit nem lehet elrejteni, és mindig időbe telik a felzárkózás. Nem érzem azt, hogy ehhez igazán közöm lenne.”

„Mint azt hetekkel ezelőtt említettem, nyilvánvalóan meglepetésként ért a dolog, de bármi is legyen a döntés, örömmel fogadom azt. Elég felnőtt vagyok már, így nem nézek hátra és nem bánkódom. Mindig előre tekintek. Azt hiszem, ez egy izgalmas idő számomra.”

„Ez egy új helyzet, de kihívásként és izgalomként tekintek rá, és majd meglátjuk, mi lesz. Ez egyelőre nyilvánvalóan ismeretlen, de bármi is legyen, azt hiszem, mindent megpróbálok megtenni, független attól, hogy mi történt, legyen szó bármilyen feladatról is.”

Sainz nem gondol a Ferrarira

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Problémás napon van túl Vettel, jobb folytatásban bízik
Következő cikk Gutierrez reagált, miután nem ő, hanem Hülkenberg kapta meg az ülést

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország