Alesi szerint Vettel nem amiatt hibázik, mert gyenge lenne

Legalábbis Jean Alesi ezt látja, aki egykor szintén versenyzett a Ferrarinak. A francia szerint a Ferrarinak és Sebastian Vettelnek is le kell higgadnia.

Jean Alesi

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Ferrari esélyei immáron a minimálisnál is kisebbek a bajnokságban. Négy futammal a szezon vége előtt Lewis Hamilton közel 70 pontos előnnyel várhatja a folytatást, és lehetséges, hogy már a következő hétvégén ötszörös világbajnok lesz Amerikában.

Még több F1 hír:

Az SF71H-t ennél jóval jobb autónak tartják, de Vettel hibái nagyon sokba kerültek a csapatnak. Igaz, az idény második felében az olaszok torpantak meg, és továbbra sem tudni ennek a pontos okát.

Alesi a Gazzetta dello Sport által szervezett sportfesztiválon ezzel kapcsolatban is elmondta a véleményét.

„Az utóbbi versenyeken kicsit meglepettek, valamint dühösek voltunk a történtek miatt.” – kezdte a mondandóját az egykori F1-es versenyző.

A francia, aki 1991 és 1995 között versenyzett a Ferrarinak, védelmébe vette Vettelt.

„Nem amiatt hibázik, mert gyenge lenne, hanem azért, mert bizonyos körülmények között nagyon könnyű rossz döntéseket hozni. Ebben a pillanatban neki és a csapatnak is újra fel kell fedezniük azt a nyugalmat, amit elvesztettek.”

Alesi nem akarta összehasonlítani a régmúlt bajnokait a jelenlegi generációval.

„Lehetelten összehasonlítani egymással Sennát, Schumachert és Hamiltont. Lehetetlen, mert az autóik technológiája túlságosan is különbözik egymástól.”

Fia, Giuliano jelenleg a GP3-ban versenyez, aki egy nap lehetséges, hogy az F1-ig is eljuthat.

„Versenykörnyezetben nőtt fel, és versenyző akar lenni. Örömmel követem őt ebben, miközben már át is adtam neki a szenvedélyemet. Hallgat rám, de megpróbálok neki nem sok tanácsot adni, mert azt akarom, hogy a saját bőrén tapasztalja meg a dolgokat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyon kevés hely maradt a Forma-1 2019-es rajtrácsán
Következő cikk Verstappen tengerparti kalandja a Red Bullal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország