Vettel "nem hinné", hogy a Ferrari idő előtt megválna majd tőle

megosztás
hozzászólás
Vettel "nem hinné", hogy a Ferrari idő előtt megválna majd tőle
Szerző:
, Szerkesztő

Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája hosszasan beszélt a Spanyol Nagydíj előtt azokról a nehézségekről, melyeket az utóbbi futamokon átélt, illetve, hogy mit hozhat még számára az év hátralévő része.

Sebastian Vettel hat év után fogja otthagyni a Ferrarit, akiknek a kötelékében bár eddig mindig az élmezőnyben volt, a domináns Mercedesek mellett vb-címet nem tudott szerezni, ráadásul úgy tűnik, most nagyobb problémák is sújthatják.

A csapat a csonka 2020-as szezont messze elvárásaikon alul kezdte, de míg Charles Leclerc két dobogós helyet is összehozott és rendszeresen a mezőny első harmadában végez, Vettel szemmel láthatóan küszködik. A Spanyol Nagydíj előtt arról kérdezték, mennyire frusztrált emiatt:

„Nem vagyok az. Persze, volt már jobb, mondtam ezt már, szeretek elől harcolni és nyerni, érezni, hogy nagy eredményeket érhetek el. Az idei csomaggal ezt nehéz lesz, de Charles bemutatta, hogy lehet jó versenyeket futni, mert ha az ember jó helyzetben van, abból tud is profitálni, mondjuk egy dobogóval.”

Még több F1 hír:

„De szerintem mindig is így működött ez, sokszor én voltam ennek a jobbik oldalán, most nem annyira. Most viszont csak az előző két hétről beszélünk, előtte jobb volt a dolog. Szóval összességében nem ez volt a legjobb szezonkezdetem, de addig nem mennék el, hogy frusztráltnak mondjam magamat."

A németek négyszeres világbajnokát azokkal a hírekkel is szembesítették, miszerint a csapat még idén megválhat tőle, pontosabban megkérdezték, szerinte távoznia kell-e a csapatból, ha nem javul a teljesítménye belátható időn belül?

„Nem tudom, nem hinném. Ilyesmi még szóba sem jött, szóval ezt a kérdést nem csak nekem kéne feltenni. De, ahogy mondtam, tudom, amit tudok, és a lehető legjobban teljesítek. Jelenleg buktatókkal teli a dolog, de biztos vagyok benne, hogy ha minden lenyugszik és lesz egy jó esélyem, én ki fogom használni.”

George Russell, Williams FW43, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

George Russell, Williams FW43, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Vetteltől végül azt kérdezték, hogy saját és Leclerc teljesítményét megnézve, illetve azt, hogy tavaly ilyenkor még arról beszélt, biztos benne, hogy kap egy új szerződést, megbízik-e még a csapatban, és nem gondolja-e, hogy nem egyenlőként bánnak vele és csapattársával?

„Őszintén szólva, én szeretnék a versenyzésre koncentrálni. Persze jelenleg nem sétahajókázáson vagyok, elég komoly vihar van a tengeren, de ez ilyen. A legjobbamat kell hoznom, koncentrálnom kell, valahogy ki kell ebből másznom.”

„Ahogy mondtam, Silverstoneban nem voltak életem hétvégéi, pedig a pályát szeretem, nem volt jó az autó érzésre, és nem tudtam annyit kihozni belőle, mint Charles, valamiért. Sokkal többet annál nem tudok tenni, csak végezni a munkámat és együtt dolgozni a srácokkal, hogy a lehető legjobb csomagot hozzuk össze.”

A Ferrari pilótái az időmérős motormód betiltásáról is beszéltek.

Ajánlott videó:

Hamilton: Nem meglepő, hogy próbálnak lelassítani minket, de…

Előző cikk

Hamilton: Nem meglepő, hogy próbálnak lelassítani minket, de…

Következő cikk

Ricciardo Vettelről: azt hiszem, hogy ő maga a német hatékonyság

Ricciardo Vettelről: azt hiszem, hogy ő maga a német hatékonyság
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Spanyol Nagydíj
Versenyzők Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari
Szerző Kolláth Benjámin