Vettel: Nem foglalkozom a rekordokkal

Sebastian Vettel elmondása szerint kicsit sem foglalkozik a rekordokkal és sokkal inkább szerencsésnek tartja magát, hogy a Forma-1-ben versenyezhet.

A Red Bull német „ásza” neve mellett már most egészen hihetetlen számok állnak. Vettel 2010 óta megállíthatatlan és idén is minden valószínűség szerint ő fogja megnyerni a bajnokságot. Erre minden bizonnyal a következő nagydíjon, Indiában sor is fog kerülni.

A német versenyző egy egészen elképesztő sorozatot fut jelenleg, miközben zsinórban öt versenyt nyert az idei kiírásban. Indiában a hatodik ilyen sikerére készülhet, és tekintve a formáját, valamint a Red Bull versenyképességét, minden esélye megvan erre.

„Nem gondolok ezekre a rekordokra. Nem azért vagyok itt, hogy rekordokat döntsek. Nagyon szerencsésnek tartom magamat, hogy a Forma-1-ben versenyezhetek, és hogy őszinte legyek, nem gondoltam, hogy egy nap ilyen autókat vezethetek. Számomra ez egy álom, és nagyon boldog vagyok, hogy ennek a részese lehetek.” – mondta a suzukai győzelmét követően Vettel.

„Egyszerűen csak élvezni akarom mindazt, amit csinálok. Természetesen mindenben az élen akarok járni, de ez nem azért van, mert a rekordokra hajtok, hanem mert egyszerűen a társaimhoz hasonlóan én is csak első szeretek lenni. A rekordok azonban szép dolgok, és valahol büszkévé is tesznek engem, de nem ez a fontos. A fontos az, hogy jól érezzem magam és segítsek a csapatomnak.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING