Vettel: nem ez volt a terv, de nem volt vesztenivalónk

Sebastian Vettel Spanyol Nagydíja korántsem úgy alakult, ahogyan arra a német számított, ezúttal azonban pozitív okoból: egy merész stratégiai húzással a verseny elején elérhetetlennek tűnő 7. helyet szerezte meg a négyszeres világbajnok.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Andy Hone / Motorsport Images

Sebastian Vettelnek jó esélye volt ma a versenyen a pontszerzésre, mivel a 11. rajthelyen elsőként választhatott szabadon a gumik között, és a vártaknak megfelelően a közepeseket választotta a német pilóta.

Azonban a verseny első felében nem úgy nézett ki, mintha Vettel és a Ferrari képes lenne nyers tempóban bármelyik másik középcsapattal felvenni a harcot, különösen azért, mert még az AlphaTauris Daniil Kvjattal is keményen küzdenie kellett.

Vettel azonban végül az egykiállásos stratégia mellett döntött, de a rádióüzenetből, és a futam után a Sky-nak adott interjújából is az vehető ki, hogy továbbra sincs meg az összhang közte és a Ferrari között.

„Igen egyszerű volt a helyzetünk, mert nem volt vesztenivalónk. A 11. helyen voltunk, és a többiek második kiállása után érdeklődtem, hogy mi a terv, mit csináljak a gumikkal és azt az utasítást kaptam, hogy nyomjam keményen.”

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Kicsit idegesített az, hogy már ekkor megfogalmazódott bennem, hogy ezekkel a gumikkal, amelyeknek nem szabadott volna ennyit bírnia, végigmegyek, de a 3 feleslegesen megnyomott kör után ők is azt mondták, hogy oké, akkor mégis kint maradunk. Ez kicsit idegesítő volt.”

„Végül azonban bejött, de ma a realisztikus tempónk alapján a 10. helyre tudtunk volna bejönni. Szerencsések voltunk, hogy bejött ez. Ma az is segített, hogy leköröztek minket, és rövidebb volt a verseny, így védekezni tudtam Albon ellen.”

„Nagyon nehéz volt ma kiemelkedni a mezőnyből, amikor mindenki nagyon hasonló tempón volt. A McLarenek, Albon, mi, az AlphaTaurik, és a Renault-k is nagyon hasonlóak voltak. Láthatjátok, hogy Daniel (Ricciardo) is megpróbálta az egy kiállást, de neki nem jött össze a pontszerzés. Kis szerencsénk volt, de nagyot kockáztattunk azzal, hogy kint maradtunk.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, and Kevin Magnussen, Haas VF-20

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, and Kevin Magnussen, Haas VF-20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Vettel a Sky Italia kérdésére, hogy mit kell még tennie a Ferrarinak idén, nagyon beszédes választ adott:

„Nem hiszem, hogy az én véleményen számítana. A szezonra nézve az autó olyan, amilyen. Próbálunk kitartani, az egész csapat. Mindenki számára nagyon nehéz szezon ez, de próbáljuk a legjobb munkát végezni. Nem lenne fair azt mondani, hogy mennyire nehéz évünk van, és ennyi, de tudtuk, hogy mennyire nehéz lesz változtatni a dolgokon.”

„Nehéz heteim voltak, de a legfontosabb, hogy felálljunk, sok munka áll még előttünk, és nekem is túl sok ingadozásom van még.”

Leclerc ezért állt ki a versenyből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Perez a büntetéséről: "Nem tudom, hova kellett volna mennem..."
Következő cikk Toto Wolff büszke a csapata által elvégzett munkára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország