Vettel nem érti, miért lassú a Ferrari

Charles Leclerc után Sebastian Vettel is negatívan nyilatkozott a Ferrariról, mely egyelőre küszködik Barcelonában, ami nem túl jó hír a folytatást tekintve.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrari elmondta, nem „pánikdöntés” volt az, hogy előrébb hozták az új motoros csomagjuk bevetését, mely eredetileg Kanadában lett volna esedékes. A motor már mindkét gyári Ferrariban ott van Barcelonában, de az első nap után nem lehet azt mondani, hogy az SF90 sokat lépett volna előre. Sőt, a Mercedes még a régi motorral is egyértelműen gyorsabb, bár a W10 is kapott fejlesztéseket.

Még több F1 hír:

Nemrég Charles Leclerc úgy nyilatkozott, szerinte a téli teszteken nem a Ferrari volt a leggyorsabb autó, csak a Mercedes egyszerűen nem akarta megmutatni azt, hogy mire képes. Sebastian Vettel sem elégedett az eddig látottakkal.

„Fontos, hogy harcban legyünk a Mercedesszel. Szükségünk van rá, és meg kell tennünk! És nem ez az első alkalom, hogy időt veszítünk a kanyarokban. Ha ilyen könnyű lenne, akkor már megoldottuk volna a problémát.”

„Keményen dolgozunk, és még mindig próbáljuk megérteni, hogy miért veszítünk az ilyen típusú kanyarokban, de néha máshol is. Szóval nem vagyok túl elégedett a mai nap után, de magát az új motort illetően összességében igen. Szóval ez jó hír. Ugyanakkor az is igaz, hogy péntekenként nehéz tudni, hogy a többiek mit csinálnak, és mennyire valósak ezek a tempók.”

„Folyamatosan dolgozunk az autón, és ez ma is így volt, de az egyensúly nem a legjobb. Be kell lőnünk az autót, és akkor nem fogunk időt veszíteni. Már nem egyszer megmutattuk, hogy milyen tempóra vagyunk képesek, ha ez sikerül, de nem olyan egyszerű.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: „Nem a Ferrari volt a leggyorsabb a téli teszteken...”
Következő cikk Räikkönen az egyetlen, aki eddig mindig pontot szerzett a középmezőnyből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország