Vettel nem érez magán nagy nyomást, hogy nincs szerződése 2021-re

Sebastian Vettel egyelőre nem érez magán nagy nyomást amiatt, hogy nincs szerződése 2021-re, miközben sok olyan pletyka jelent meg a sajtóban, hogy a 2020-as éve lehet az utolsó a Forma-1-ben.

Vettel nem érez magán nagy nyomást, hogy nincs szerződése 2021-re

A Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője igen korán felért a csúcsra, ráadásul négy egymást követő alkalommal, amivel megalapozta a karrierjét. Ha már nem is szerez több címet, akkor sem lehet elégedetlen.

Még több F1 hír:

Nagy álma volt, hogy Maranellóban dolgozzon, ami meg is valósult, miután 2014 év végén aláírhatta a szerződését az olaszokkal, kihasználván a red bullos szerződésének egyik záradékát. A ferraris cím azonban még mindig nincs meg számára.

Mattia Binotto legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a német élvez elsőbbséget élvez számukra, amikor kiválasztják Charles Leclerc csapattársát. Lewis Hamilton érkezése azonban nem zárható ki, és maga a helyzet plusz nyomást helyezhet Vettel vállaira.

„Nem, nem igazán érzek nyomást. Ha összehasonlítjuk a helyzetet a három évvel ezelőttivel, akkor azt mondhatjuk, hogy augusztusig nem volt szerződésem a következő évre, fél évvel a szezon vége előtt.” - fogalmazott Vettel a Ferrari sajtóeseményén.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Motorsport.com

„Mint mondtam, nyilvánvalóan arra koncentrál az ember, ami jelenleg történik. Egy bizonyos ponton választanod kell, hogy mi lesz veled a jövőben, de azt hiszem, hogy elég időnk lesz erre, szóval emiatt nem érzek magamon extra stresszt vagy nyomást.”

„Jól érzem magam, magabiztos vagyok, és azt hiszem, hogy az elmúlt év egy jó esztendő volt számomra abban az értelemben, hogy sok mindent megtanultam, és megértettem. Persze vannak olyan dolgok, amiket jobban is csinálhatok, és biztos vagyok benne, hogy idén jobb is leszek ebben.”

„Összességében nem vagyok stresszes, de nagyon is ambiciózus igen, hogy mindezt bizonyítsam is magamnak.” - zárta le Vettel a Ferrari nagy eseményén, amin természetesen a monacói csapattársa is jelen volt.

Vettel helyére nemcsak Hamilton lehet veszélyes, hanem többek között az elődje, Alonso is, aki láthatóan vissza akar térni a Forma-1-be. Sőt, a korábbi csapattársa, Ricciardo is opcióként lehet jelen a Ferrarinál, miközben Sainz esetleges érkezéséről is pletykáltak már.


Sebastian Vettel és Charles Leclerc is egy egészen szép Ferrarit kap a 2020-as F1-es szezonra, de sokkal fontosabb, hogy versenyképes legyen a Mercedes és a Red Bull-Honda ellen.

megosztás
hozzászólás
A Ferrari kijelentette, Vettel számukra az első választás, és nem Hamilton
Előző cikk

A Ferrari kijelentette, Vettel számukra az első választás, és nem Hamilton

Következő cikk

A Ferrari SF1000 pontos technikai adatai

A Ferrari SF1000 pontos technikai adatai
Hozzászólások betöltése