Vettel nem bánta meg és újra beolvasna Kvyatnak!

megosztás
hozzászólás
Vettel nem bánta meg és újra beolvasna Kvyatnak!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2016. ápr. 28. 14:27

Sebastian Vettel Szocsiban elmondta, nem sajnálja, hogy konfliktusba keveredett Daniil Kvyattal a Kínai Nagydíjat követően.

A Ferrari sztárja a sanghaji futam után Kvyatot hibáztatta az első kanyaros incidensért, amikor is a német meglökte finn csapattársát. Vettel szerint az orosz úgy jött, mint egy torpedó.

A felvételekből azonban kiderül, Kvyat előtt szabad volt az út Vettel belső oldalán, de a Ferrari sztárja ennek ellenére nem csinálná vissza heves kirohanását.

„Minden, amit el kellett mondani, vagy amit elmondtunk, már a múlté. A dobogós ceremónia előtt személyesen is beszéltem vele.”

„Nem tudtam, hogy élőben közvetítik, de ez nem számít semmit sem. Újra ugyanezt mondanám neki.”

„Természetesen a futam után hevesebben viselkedsz, és az érzelmek is erősebbek, de pont ezt akarjuk, szóval miért mondanám most, hogy egy kicsit óvatosabban fogalmaznék?”

„Szerintem versenyzünk, és vannak olyan dolgok, amiket később máshogy mondanál, de abban a helyzetben úgy mondtam, ahogy gondoltam.”

„Nem hinném, hogy bármi rosszat tettem volna, jól kijövünk egymással. Végül is ez egy versenybaleset volt. Természetesen a végkifejlet neki kedvezett, de ilyen dolgok megtörténnek.”

Kvyat már elmondta, Ő ismét megtenné Vettellel a Kínában történteket.

Következő Forma-1 cikk
Ricciardo szerint a rajongók meg fogják szeretni a Red Bull „életmentő fejlesztését”

Előző cikk

Ricciardo szerint a rajongók meg fogják szeretni a Red Bull „életmentő fejlesztését”

Következő cikk

Alonso: „Még mindig hiszek a McLaren-Hondában”

Alonso: „Még mindig hiszek a McLaren-Hondában”

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás , Daniil Kvyat Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING