Vettel nem annyira beképzelt, hogy a legjobbnak nevezze magát

Sebastian Vettel nem fog csatlakozni Fernando Alonsóhoz és kijelenteni, hogy ő a „legjobb” a Forma–1-ben, mert szerinte „tudatlan dolog nem figyelembe venni vagy elfelejteni”, hogy mennyire tehetséges most a mezőny.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Alonso idén ismét F1-es versenyzőnek mondhatja magát, és a sporttól távol töltött ideje alatt sem csökkent a magabiztossága, sőt, talán még nőtt is, hiszen több másik kategóriában is szép eredményeket tudott elérni.

Az első versenyhétvége előtt a spanyol pilóta kijelentette, hogy ő „jobb”, mint bárki más ebben a sportban, beleértve a hétszeres világbajnokot, Lewis Hamiltont, illetve a fiatal csillagot, Max Verstappent is.

Még több F1 hír:

„Szerintem nagyon versenyképes a mezőny, és nagy kihívás lesz mindenkit legyőzni a pályán.” Amikor megkérdezték Alonsót, hogy szerinte van-e olyan jó most, mint riválisai, ő így felelt: „Nem, jobb vagyok náluk” – mondta a BBC-nek.

Vettelnek is feltettek egy hasonló kérdést, ő azonban a kétszeres világbajnoktól eltérően nem ment annyira messzire, hogy kimondja, ő a legjobb pilóta a rajtrácson, és nem is gondolna ilyesmiket magáról.

„Talán nem vagyok annyira beképzelt úgy általában. Én boldog vagyok az életemmel és azzal, amit elértem. Vétettem hibákat a múltban, és beismerem őket. Nem gondolnám azonban, hogy mindig miattam történtek. Általában különböző dolgok egyvelege ez” – mondta a német az Inewsnak.

 

„Nem arról van szó, hogy visszanézek, és azt mondom, hogy ebben az évben megnyerhettem volna a bajnokságot, de nem sikerült. Az utóbbi öt, hat, hét évben a Mercedes volt a csúcson, és ha bajnoki címet akartál, akkor abban az autóban kellett ülnöd.”

„Természetesen ott volt Lewis is. Nem akarok semmit elvenni tőle. Én arról vagyok meggyőződve, hogy a legjobbak között tudok lenni, hogy a legjobb lehetek. Ezt már bizonyítottam, de ez nem garantálja azt, hogy minden egyes nap te vagy a legjobb.”

„Számomra nem hangzik jól, hogy itt ülök, és azt mondom, hogy én vagyok a legjobb pilóta, de ha mások így vannak vele, akkor az is rendben van. Nincsen ezzel problémám. Ugyanakkor tudatlan dolog lenne nem figyelembe venni vagy elfelejteni azt a sok tehetséget, akik itt versenyeznek.”

„Ők is keményen dolgoznak, és amikor legyőznek, még ha nem is tetszik, akkor is el kell ismerni, hogy jobbak voltak. Utána arról szól, hogy miként reagálsz erre” – hangzott tehát a négyszeres bajnok véleménye a témával kapcsolatban.

Wolff szerint már nem annyira rossz a helyzet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda próbál kevesebbet káromkodni a rádión
Következő cikk Az F1 hivatalos elemzése szerint is gyorsabb a Red Bull – de csak egy hajszállal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország