Vettel nem akar még egyszer összeütközni Leclerc-kel

Sebastian Vettel többek között a Brazil Nagydíjon történekről is beszélt a sajtó előtt Abu Dhabiban az első napot követően, ami nem sikerült túl jól az olaszok számára a sivatagi pályán.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Zak Mauger / Motorsport Images

A négyszeres világbajnok rekorder nem volt jelen a csütörtöki médianapon Abu Dhabiban, aminek fontos családi oka volt. Sebastian Vettel harmadik alkalommal is édesapa lett, és a két lánya után fia született. Ennél több információt azonban nem tudni a nagy eseményről.

Még több F1 hír:

Sok riporter lett volna kíváncsi arra, hogy Vettel mit gondol a brazil ütközésről, de ekkor csak Charles Leclerc és Mattia Binotto állhatott a sajtó rendezésére. A monacói és a svájci-olasz is lezártnak tekinti az ügyet. Vettel szintén szeretne továbblépni.

Sebastian először a nehéz pénteki napjáról beszélt Abu Dhabiban. Még egy csattanása is volt az FP1 végén, ami miatt piros zászlóval intették le az eseményt. A károk nem voltak nagyok, de a csapat biztonsági okokból kicserélte a váltót. Emiatt azonban nem jár büntetés, hiszen a versenyre szánt egység csak ezt követően került be a Ferrariba.

„Valamelyest ugyanazzal a problémákkal küszködtünk, mint az előző versenyen. Tudjuk, hogy a gyors kanyarokban hiányzik valami, és nem vagyunk olyan gyorsak, mint a többiek.” - ismerte el a nap végén Vettel a Sky Sports kérdésére.

„Különösen a harmadik szektorban szenvedtünk sokat, és küszködünk, amikor a gumik túlmelegednek, és az autó nagyon nehezen vezethető. Amint egy kicsit határon mész, minden bonyolulttá válik, de azért vagyunk itt, hogy a határokat feszegessük.” - tette hozzá a világbajnok.

„Mindazonáltal mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy javítsunk a beállításon, abban a reményben, hogy ez elegendő lesz valami fontos dologért harcolni. Holnap jobban fogjuk tudni.” - folytatta a Ferrari versenyzője.

 

Vettel néhány mondatban reagált a Brazil Nagydíjon történtekre is a csapattársa, valamint a csapatfőnöke után. „Nem hiszem, hogy sokkal többet kellene ezzel kapcsolatban megértenem. Mindketten elégedetlenek voltunk a végeredménnyel, mivel nem fejeztük be a versenyt.”

„Ugyanakkor azt hiszem, hogy mindketten felnőttek vagyunk, beszélgettünk egymással és Mattiával is. Mattia megpróbálta kielemezni  a dolgokat, amennyire az csak lehetséges, majd lapoztunk egyet. Világos, nem akarjuk, hogy egy ilyen dolog megismétlődjön.”

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Majd veszek sisaktisztítót Gaslynak
Következő cikk Grosjean elképesztő balszerencsés: a péntek mehet a kukába

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország