Vettel nem a harmadik, hanem az első helyre koncentrál

A Ferrari német versenyzője szerint futamról futamra kell gondolkodnia, és bár még messze a Mercedes, ő nem Max Verstappennel, hanem a német istálló versenyzőivel akar foglalkozni.

Sebastian Vettel, Ferrari signs a autograph for a fan

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Kanadai Nagydíj előtt joggal merül fel, hogy a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője gondol-e egyáltalán a világbajnoki címre, annak fényében, hogy a Mercedes nyerte az első hat versenyt. "Futamról futamra készülünk, mindegy, hogy mi a helyzet. Hiba lenne ezzel a kérdéssel sokat foglalkozni" - mondta Sebastian Vettel csütörtökön. "Szám szerűen nem foglalkozom az esélyekkel. Tény, hogy nem úgy kezdtünk, ahogy akartunk, de azért sikerült pontokat gyűjteni, és a számunkra a következő versenyek lesznek a fontosak. A Mercedest akarjuk utolérni, inkább előbb, mint utóbb, de most nem vagyok emiatt nyugtalan. Világos, hogy le vagyunk maradva, nem csak a Mercedestől, hanem saját magunktól is, éppen ezért most csökkenteni kell a különbséget."

A Ferrari versenyzője ennek fényében inkább a montreali versenyre koncentrál, szerinte Kanadában több esélye lehet az olasz istállónak. Ugyanakkor nem utolsó esélyként tekint a vasárnapi versenyre.

"Mindig van remény. Papíron ez egy jobb pálya lehet a számunkra, de a kanyarok itt is nagyon fontosak. Az aszfalt remek állapotban van, de a gumikat nehéz a megfelelő tartományban tartani" - véli Vettel, akit arról is kérdeztek mit szól Mark Webber kritikájához, a német egykori csapattársa szerint Vettelből kezd kihunyni a tűz. "Nem szólok semmit, mert nem tudom, mit mondott pontosan."

Még több F1 hír:

Vettel szerint ugyanakkor nem várható robbanásszerű változás Monaco után. "Hogy megoldást produkálj, tudnod kell, hogy mit akarsz tenni, szóval egyelőre erről még nincs szó, de kezdjük megérteni a problémát, vannak ötleteink, és meglátjuk, melyik jelent majd megoldást" - mondta a Ferrari pilótája.

Mattia Binotto korábban azt nyilatkozta, hogy egy Schumacher-féle Ferrarit akar építeni. "Próbálkozunk, de nem titok, hogy idén mindenki csak próbálkozik, a Mercedesnek nagyon domináns autója van. Márpedig, ha az első hat futamon nyersz, és úgy, hogy a javán az első két hely a tied, akkor mondhatjuk, hogy az az autó nagy fölényben van. Azért küzdünk, hogy mi elérjünk arra a szintre, és mivel nekik sikerült, nem lehetetlen. Rajtunk múlik minden, szóval egyetértek Mattiával" - mondta Vettel.

Ugyanakkor a Ferrarinak egyelőre nem a Mercedes a közvetlen riválisa, Max Verstappen minden futamon megelőzött legalább egy Ferrarit.

"Nos, én úgy látom, hogy minden versenyen megelőztünk legalább egy Red Bullt. Nem tudom, szerintem nagyon szoros a csata a Red Bull-lal, és kicsit pályafüggő is, néha egy kicsit mi, néha egy kicsit ők az erősebbek. De nekünk az a célunk, hogy a Mercedest legyőzzük, mert most ők diktálják a tempót. Mi az első helyre hajtunk, és nem a harmadikra, és biztos vagyok benne, hogy a Red Bullnál is ezt vallják" - vélekedett a német.

Hogy ehhez kellhet-e az idei autó teljes újragondolása, nem tudott pontosan válaszolni. "Nagyon sok minden zajlik most, sok a munka, és az autók mostanában rövidebb időre készülnek, mint korábban, de tény, hogy nagyon konkrét problémákkal küzdünk, a gumikkal, a tapadással, az autó kezelhetőségével. Minden opciót át kell vizsgáljunk, és az elmúlt évek tendenciája azt is mutatja, hogy előbb-utóbb a jövő évi autó fejlesztésére is át kell állni. Nem tudom, mikor lehet ez, talán szeptemberben, a nyári szünetben.

Vettel nem tart tőle, hogy a montrealihoz hasonló pályákon a Ferrarinak előnyt biztosító részleteket lenyúlnák riválisok. "Nem tudom, ez sosem ilyen egyszerű. Kanada amúgy is egy különös pálya, mert az aszfalt nagyon sima, és nincsenek hosszú kanyarok, amelyek során sok energiát lehet a gumikba juttatni. Persze most a leglágyabb keverék is rendelkezésünkre áll, de majd csak a pályán derül ki, ez mire elég."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes új motorja még mindig gyengébb a Ferrarinál?
Következő cikk Vettel: "Akkor vonulhatok vissza, amikor akarok"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország