Vettel nagyon önkritikusan nyilatkozott a visszavonulása kapcsán
Az Aston Martin színeiben versenyző, az F1-es sisakját pedig a szezon végén szögre akasztó Sebastian Vettel arról nyilatkozott, hogy az utóbbi években elkezdett kételkedni magában, emellett pedig a gyerekeire is szeretne több időt szánni.
Bár Sebastian Vettel idén is jobb eredményeket szerez az Aston Martinnál, mint a csapattársa, Lance Stroll, a négyszeres világbajnok egy rendkívül őszinte nyilatkozatban elárulta, elkezdett kételkedni magában, így azt gondolja, itt az ideje a visszavonulásnak:
„Két éve tudatosult bennem a dolog. Amikor nem mentek jól a dolgok az Aston Martinnál, feltettem magamnak a kérdést, hogy továbbra is el tudom-e végezni a munkám. Ha profi vagy, akkor úgy tűnik, hogy nem beszélhetsz ilyesmiről, mintha ez egy rossz dolog lenne. De a személyes gyengeség és az ezzel kapcsolatos gondolatok a teljesítmény és a siker részei.”
„Viszont ezért a felismerésért ez a két év aranyat ért számomra. Minden akkor kezdődött, amikor megszülettek a gyerekeim – akkor még nem így gondoltam a sportra. De azóta az életem egy része már nem az enyém, hanem a gyermekeimé.”
„De persze ez nem jelenti azt, hogy a jövőben minden percben a gyerekeimre fogok vigyázni, nem lehet ez az egyetlen feladatom. De apaként érzem azt a késztetést, hogy mindent elkövessek azért, hogy a gyerekeim az én és a feleségem jobb változatai legyenek.”
A német versenyzőtől azt is megkérdezték, hogy ugyanezt a döntést hozta volna meg akkor is, ha egy topcsapat ajánlatot tesz neki, erre viszont nem tudott egyértelműen válaszolni:
„Ugyanezt a kérdést én is feltettem magamnak, és nem tudok 100 százalékosan választ adni rá, mert nem volt ilyen lehetőségem. Az önbizalomhiány és kételkedés után fontosabb volt, hogy rájöjjek, nem is baj, ha abbahagyom. De persze remek lett volna bajnokként, a csúcson visszavonulni” – mondta a Die Zeitnak.
Steiner: A szurkolók imádnák, ha ez a páros állna össze a Haasnál...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.