Vettel: mindössze 3 kört mentem, nem ok nélkül

megosztás
hozzászólás
Vettel: mindössze 3 kört mentem, nem ok nélkül
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. jan. 28. 16:44

Sebastian Vettel elmondta, hogy túl sok mindenről nem tud beszámolni az első napja után, mivel keveset körözött Jerezben. A Red Bull címvédője nyugodtan várja a folytatást.

szerző: Dénes Gergely

Vettel mért idő nélkül és 3 megtett körrel zárta a mai tesztet: a német versenyző csak az utolsó negyedórában gurult pályára. A csapat sokáig szerelte a Red Bullt, de a McLaren elektronikai hiba miatt egész nap a garázsban volt. Vettel elmondta, ők is csak ellenőrizték a rendszereket, finoman nyomta.

"Mindössze három kört tettem meg, és megnéztük, hogyan fut az autó. Nem köröztünk egész nap, aminek megvan az oka - nem álltunk készen"- árulta el.

"Semmilyen érzést sem tudok levonni belőle, mivel az egész arról szólt, hogy bemelegítsük az autót, a motort is kíméltük, nem nyomtam neki. Ott vagyunk, ahova gondoltuk magunkat, figyelembe véve, hogy mennyit mentünk ma. Nem sok autót láttam a pályán. Mégis nagyon sok dolgot tudunk átvenni annak ellenére, hogy alig mentünk. Nagyon sok minden változott az idei évre, és próbáljuk kihasználni az időt, mielőtt többet teljesítünk"- fejezte be a gondolatmenetet.

Következő Forma-1 cikk
Räikkönen: a hátam rendben van, ez pedig egy normális első nap volt

Előző cikk

Räikkönen: a hátam rendben van, ez pedig egy normális első nap volt

Következő cikk

Már 7 megtett körnek is örülni kell a Forma-1-ben

Már 7 megtett körnek is örülni kell a Forma-1-ben

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING