Vettel: Mindig is második számú maradok Németországban…

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője azt mondta, tudja, hogy Németországban mindig második számú maradok, míg az örökös első számú a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Simon Galloway / Motorsport Images

Sebastian Vettel meglehetősen eredményes éveket tudhat maga mögött a Forma-1-ben: világbajnoki címek tekintetében holtversenyben a negyedik helyezést foglalja el az örökranglistán. Viszont a német elmondta, Németországban mindig második számú marad Michael Schumacher mögött.

„Tudom, hogy forma-1-es téren mindig is második számú voltam és leszek Németországban Michael Schumacher mögött, ez pedig nem jelent problémát számomra.” – mondta Vettel a német ARD-nek.

Még több F1 hír:

„Annak az esélye pedig, hogy ez megváltozzon, egyre csekélyebb és csekélyebb, mivel jönnek a fiatal versenyzők a Forma-1-be, akik bizonyítani akarnak, most pedig Hamilton még mindig dominál a sportban.”

„Szerintem Michael teljesítménye különleges volt, és még mindig különleges. Michael volt az, akkor áttörést ért el Németországban a Forma-1 és a motorsport kapcsán. Mindenki utána következik a rangsorban, ezt nagyon világosan látom.” – nyilatkozta a német.

Sebastian Vettel utoljára a 2013-as szezonban szerzett világbajnoki címet, majd jött egy sikertelen év a Red Bullal, 2015 óta pedig már a Ferrarinál versenyez a jelenleg 32 éves versenyző.


Lewis Hamilton és Valentino Rossi a múlt héten egy napra gépet cserélt, és mindketten kipróbálhatták a másik királykategóriában magukat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Olvasóinknál Leclerc lett az év versenyzője
Következő cikk Verstappent lenyűgözi, mennyire figyel a részletekre a Honda

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország