„Vettel mindig is kényesebb volt, mint Alonso!”

Az Aston Martin-pilóta Sebastian Vettel korábbi riválisa, Maximilian Götz úgy gondolja, Vettel mindig nagyon figyelt arra, hogy rá legyen építve a kocsi, és ő is tudja, hogy az Aston az utolsó lehetősége, ezért érez magán ekkora nyomást.

„Vettel mindig is kényesebb volt, mint Alonso!”

Hasonló útnak indult neki Maximilian Götz és Sebastian Vettel, 2003-ban az ő csatájukat hozta a német Formula BMW szezonja, amelyből Götz került ki győztesen. Vettel egy évvel később tudott diadalmaskodni a sorozatban, de végül egyértelműen ő jutott el messzebbre, hiszen négyszeres F1-es világbajnok lett belőle - azonban Götz pályafutása is szép, idén a DTM-ben indulhat.

A DTM-pilóta pedig természetesen figyelemmel követi korábbi riválisa karrierjét, akinek az utóbbi évei nem alakultak túl jól: 2020-ban jelentősen elmaradt a csapattársától, Charles Leclerc-től, és miután a Ferrari nem hosszabbított vele szerződést, idén az Aston Martinnal áll rajthoz a Forma-1-ben.

A brit autómárka és a német pilóta közös kalandja nem kezdődött zökkenőmentesen: bár Portugáliában már sikerült bejutnia a Q3-ba Vettelnek, viszont a versenyen csak a 13. pozícióban tudott végezni, és nem volt valós esélye a pontszerzésre az Astonnal, ahogy csapattársának, Lance Strollnak sem.

Még több F1 hír:

Götz pedig a német Sport1-nek nyilatkozott Vettel jelenlegi helyzetéről, és elmondta, szerinte mindig is nagy volt a különbség Alonso és Vettel között a kocsihoz való alkalmazkodás tekintetében.

„Sebastian mindig is arra törekedett, hogy a csapata rá építse az autóját. De természetesen egy pilótának kicsit mindig alkalmazkodnia kell a kocsijához. Még csak most csatlakozott az Aston Martinhoz, egyelőre minden új számára. A csapattársa tavaly nagyszerű munkát végzett, először is őt kell megvernie.”

„Sebastian mindig is kényesebb volt az autó tekintetében, mint Alonso. Ugyanis Alonso bármilyen autóba is ül be, mindegyikkel gyors tud lenni. Ez karakter és vezetési stílus kérdése, Sebastian számára pedig nem túl egyszerű az alkalmazkodás.”

 

„Emellett Sebastian egy négyszeres világbajnok, aki tudja, mit akar, ahogy azt is, hogy ez az utolsó esélye. Talán éppen ez az oka annak, hogy nem tud felszabadultan vezetni, és felgyülemlik rajta a nyomás.”

„A csapata tavaly negyedik lett a konstruktőri bajnokságban, az idei szabályváltoztatások miatt viszont szenvednek. Seb biztosan másképp képzelte el az évet, lehet, hogy már ő is látja, hogy elszálltak az esélyei az újabb világbajnoki cím megszerzésére.”

„Már nincs túl sok ideje hátra a karrierjéből. Egy pilóta számára pedig nem könnyű ilyen helyzetben folyamatosan koncentrálni és pontokat szerezni” – zárta a négyszeres világbajnok korábbi riválisa.

„Vettel csak arra kellett, hogy Stroll jobbnak tűnjön…”

megosztás
hozzászólás
Holtverseny az élen az F1 erősorrendjében, Verstappen hátrébb csúszott a Portugál Nagydíj után
Előző cikk

Holtverseny az élen az F1 erősorrendjében, Verstappen hátrébb csúszott a Portugál Nagydíj után

Következő cikk

Bereznay távozik az Alfa Romeótól, a csapat egy videóval búcsúzott tőle

Bereznay távozik az Alfa Romeótól, a csapat egy videóval búcsúzott tőle
Hozzászólások betöltése