„Vettel minden csapatból győztest csinál!”

Giorgio Ascanelli, a Toro Rosso egykori technikai igazgatója szerint Sebastian Vettel az alapvető összetevője egy győztes csapat létrehozásának. A szakember felelevenítette azokat az időket, amikor a német jobb teljesítményt nyújtott a Red Bull pilótáinál.

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel

motosport.com

Sebastian Vettel első teljes szezonját a Forma-1-ben 2008-ban teljesítette, akkor még a Toro Rosso színeiben, és rögtön az idény során egy bravúros sikert könyvelhetett el Monzában esős körülmények között. Ezt követően a Red Bull hívására 2009-től az első számú csapatnál folytatta.

Habár 2009-ben még nem tudta legyőzni Jenson Buttont a világbajnoki küzdelemben, mindenki látta, hogy a fiatal németben micsoda potenciál rejlik, és sokan már akkor a jövő világbajnokának kiáltották ki. Nem is kellett sokat várni, hogy Vettel megalapozza ezeket a véleményeket, hiszen 2010 és 2013 között sorozatban négyszer ért fel a sorozat csúcsára.

Vettel pályafutása következő szakaszában a Ferrarihoz csatlakozott, ahol azt a célt tűzte ki maga elé, hogy visszavezesse a maranellói gárdát a Forma-1 élére. Annak ellenére, hogy több alkalommal is harcban volt a világbajnoki elsőségért, végül nem sikerült legyőznie Hamiltont és a Mercedest.

Még több F1 hír:

Világbajnoki címet ugyan nem nyert az olaszokkal, a náluk töltött idő alatt szerzett 14 győzelme így is remek teljesítmény, ugyanis ezzel a harmadik legeredményesebb pilóta lett az alakulatnál.

A négyszeres világbajnok most az Aston Martin kötelékében folytatja a karrierjét. A kérdés pedig adott: képes lesz-e Vettel a csúcsra vezetni az ikonikus márkát a közeljövőben? Sokan úgy gondolják, hogy a német már túl van a legjobb időszakán, de Ascanelli más véleményen van.

„Valószínűleg már észrevették, hogy minden csapat nyertes csapattá vált, ahol Sebastian versenyzett” – mondta el a szakember az insider.com-nak. „Először a Toro Rosso, majd a Red Bull. Ez mind Sebastian miatt történt így. Amiatt, mert a gázra lépett, és magával vitte a csapatot is.”

 

„A Red Bull 2008-ban minden összetevővel rendelkezett a sikerhez, de mi mégis jobbak voltunk náluk, mert Vettel jobb volt Webbernél és Coulthardnál” – tette hozzá Ascanelli visszaemlékezve a német pályafutásának korai szakaszára.

Az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szintén arra számít, hogy Vettel képes lesz azonnal remek teljesítményt nyújtani, valamint ő is a német „nyertes” hozzáállását dicsérte, amire nagy szükségük van a csapatnál, ahol a legfontosabb szerepet most az összetartás adja.

Még több F1 hír:

„Ez a tiszteletről és az összetartásról szól. Nagyra értékeljük mindenki tehetségét, és senkire sem mutogatunk ujjal. Arra biztatjuk az embereinket, hogy tanuljanak a hibákból. Összefogunk, kiváló munkakörnyezetünk van, illetve egy olyan kultúránk, ahol senkit sem hibáztatunk a hibákért. Ez a versenyzőkre is vonatkozik. Sebnek tetszeni fog: ki fog virágozni.

Wolff szerint Perez kemény...


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vajon túl van már Charles Leclerc a koronavíruson?
Következő cikk Elkészült a Schumacher dokumentumfilm, de még várni kell a bemutatására

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország