Vettel: „Messze vagyok az autó határaitól”

Sebastian Vettel teljesítette első „éles” munkanapját új csapatánál, az Aston Martinnál. A négyszeres világbajnok mindkét edzést a mezőny második felében zárta, azonban úgy érzi, még bőven van tempó autójában.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel a 12. és a 14. helyen zárta a rendkívül szorosan alakuló bahreini pénteki szabadedzéseket. A 33 éves német 0.922 másodperccel volt lassabb a második szabadedzésen, mint a legjobb köridőt autózó Max Verstappen.

A négyszeres világbajnok a bahreini teszteken fellépő technikai hibák miatt nem tudott annyira hozzászokni Aston Martinjához, mint azt szerette volna. Vettel a két héttel ezelőtti gyakorlás során csak 117 kört teljesített, ami a legkevesebb volt a versenyzők között.

Vettelt az sem segítette, hogy a pénteki szabadedzések az eddigi kétszer 90 perc helyett ezentúl kétszer 60 percig tartanak.

„Eseménydús napunk volt” – kezdte Vettel. „Igyekeztünk mindent kihozni a rendelkezésre álló időből.” 

 

„Minden kör segít abban, hogy összeszokjak az autóval, és felvegyem a ritmust. Sok dolgot próbálgattam, de még sokat kell tanulnom. Élvezem a kihívást.”

Vettel elismeri, egyelőre nem tudja kihozni a maximumot autójából.

„Úgy érzem, még messze vagyok attól, hogy az autó határait feszegessem. Most hol jobb, hol rosszabb a helyzet.”

„Egyes kanyarokban gyors vagyok, míg másokban nehézségeim vannak. Ez azonban normális ilyenkor, holnap már remélhetőleg sikerül kiegyensúlyozottabban teljesíteni” – mondta a négyszeres világbajnok.

Nico Hülkenberg idén két csapat tartalékversenyzője lesz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Bottas: Vezethetetlen a kocsi, nem mi vagyunk a leggyorsabbak!
Következő cikk A Ferrari lassult a legkevesebbet 2020-hoz képest, hátul a Mercedes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország