BRÉKING

Vettel: Meleg volt a vége…

A Red Bull Racing német világbajnoka elismerte, kicsit izgult a szingapúri időmérő edzés végén, de boldog, hogy sikerült megtartania az első helyet. Nico Rosberg emiatt csalódott, addig Romain Grosjean meglepetést okozott a harmadik helyével.

Sebastian Vettel

Furcsa volt ott állni a garázsban és tehetetlenül figyelni az eseményeket. Kicsit necces volt a vége, mert ilyenkor sokkal rosszabb, miután nem tudsz mit tenni. Messze jobban el tudod fogadni azt, amikor az autódban kapsz ki, és nem így. Szerencsére azonban elöl maradtam, de nem volt jó nézni a többieket. Mark, Nico és Romain is lila szektorokat futott, így valóban izgalmas volt a vége.

Nagyon elégedett vagyok az autómmal, mely végig fenomenálisan működött alattam, és bizakodó vagyok a verseny miatt. Tegnap kissé meglepődtünk, hogy ennyire elöl vagyunk, de ma már szinte minden úgy alakult, mint azt gondoltuk, és a Mercedes erős volt. Ez lesz az év legkeményebb és leghosszabb versenye. Nincs időd pihenni, miközben nagyon meleg van és a páratartalom is szerepet játszik. Fizikailag és mentálisan is ez a legkeményebb verseny.

Szerintem a biztonsági autó is pályára fog gurulni holnap és mindenkinek meglehet a nagy lehetősége a felzárkózásra. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megtartsam az első helyemet.

Nico Rosberg

Érdekes volt a vége, mert úgy tűnt, hogy megfoghatjuk Sebastiant. Nem sokon múlott és már csak 1 tizedmásodpercre volt szükségem. Kicsit csalódott vagyok emiatt, de még ez is egy nagyon jó rajthely, különösen azért, mert az autónk rendkívül versenyképes a hosszabb etapokon, szóval egy jó eredményt várok holnap.

Romain Grosjean

Az autó eléggé rendben volt ma, és ha megnézzük, hogy mennyi kört tudtunk menni vele eddig a hévégén, akkor ez nem rossz eredmény. Ma délelőttre kiderült, hogy javultunk, és estére sikerült még gyorsabbá válni. A stratégia végig működött az időmérőn, és a Q3-ban két gyors kört is tudtam menni. Örülök, hogy ennyire elölről indulhatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Készüljünk a legrosszabbra 2014-ben: rozmárra és hangyászra fognak hasonlítani az autók
Következő cikk Massa örül, Alonso számára nem újdonság a szombati gyengélkedés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország