Vettel meglepő SMS-e Hamiltonnak

megosztás
hozzászólás
Vettel meglepő SMS-e Hamiltonnak
Szerző:
2018. dec. 28. 9:07

Sebastian Vettel igazán meglepte Lewis Hamiltont a szöveges üzenetével, de a brit nagyon örült, amikor tudatosult benne, hogy ez pontosan mit fog jelenteni számukra.

Az előző esztendőhöz hasonlóan idén is Vettel, valamint Hamilton küzdhetett meg az F1-es címért. A 2018-as Ferrari nagyon versenyképes volt és az idény legnagyobb részében képes volt a W09 szintjén versenyezni. Ugyanez azonban már nem mondható el Vettelről, aki túl sok hibát vétett, míg a másik oldalon az immáron ötszörös világbajnok brit tökéletesen teljesített.

Még több F1 hír:

A Ferrari és a Mercedes minden bizonnyal 2019-ben is össze fog csapni egymással a címért. Egyedül a Red Bull jelenti a kérdőjelet a Honda motorja miatt, de adott esetben Hamilton, Vettel, Leclerc és Verstappen is komoly esélyes lehet, ami egy fantasztikus bajnokságot eredményezne.

Hamilton és Vettel kapcsolata a paddockban a jobbak közé tartozik. A két világbajnok nagyon tiszteli egymást, és ennek már nem egyszer láthattuk az egyértelmű jeleit. Azzal talán mindenki egyetért, hogy a német jobban viseli a vereséget, de összességében két egymástól nagyon különböző karakterről beszélünk.

Komoly konfliktus még nem volt a riválisok között. Sőt, Hamilton a legutóbbi szezonban a közösségi médiában fakadt ki a Vettelt támadó kritikák miatt. A Ferrari versenyzője pedig egyszerűen elismerte, hogy Lewis jobb munkát végzett, így megérdemelten lett bajnok.

A Mercedes rekordere a Speed Week hasábjain mesélt arról a bizonyos SMS-ről, amit Vetteltől kapott, és ami annyira meglepte őt.

„Seb küldött nekem egy SMS-t, melyben megkérdezte, hogy lenne-e kedvem egy sisakcseréhez. A labdarúgók gyakran változtatják a mezeiket, de a sisakok kicsivel drágábbak ennél. Ritkán kapok sisakot ajándékba.”

„Korábban cseréltem már sisakot Michael Schumacherrel, és még néhány más versenyzővel is megtettem ugyanezt. Seb azt gondolta, hogy ez egy klassz ötlet, mert mind a ketten sokat értünk el az elmúlt években, valamint szerintem egy ilyen csere jelenti a legnagyobb tiszteletet két versenyző között.”

 

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Hamilton és Vettel meg akarta tartani magának a pillanatot, de a Mercedes videót készített az eseményről, így az mindenkihez eljuthatott.

Lewist a következő meglepetés akkor érte, amikor kiderült, hogy hozzá képest Vettelnek milyen kicsi a feje, így a fejfedőt, ha akarná sem tudná használni.

„Nagyszerű munkát végeztél ebben az évben, és igazi öröm ellened versenyezni.” – tette hozzá Hamilton.

Következő cikk
Bottas 2019-ben visszavágna és hisz abban, hogy világbajnok lehet

Előző cikk

Bottas 2019-ben visszavágna és hisz abban, hogy világbajnok lehet

Következő cikk

Technikai elemzés: mégsem Ferrari-klón volt a Haas 2018-as kocsija?

Technikai elemzés: mégsem Ferrari-klón volt a Haas 2018-as kocsija?