BRÉKING

Vettel: megértem, hogy a rajongók unják a sorozatos győzelmeimet

Sebastian Vettel teljes mértékben meg tudja érteni a rajongók álláspontját, akik unják a német versenyző domináns győzelmeit. Ettől még nem fog félreállni a Red Bull Racing háromszoros bajnoka, és a többieknek kell felzárkózni – jegyezte meg.

Vettel eddig öt futamot nyert idén, és köszönhetően a Mercedes-Ferrari-Lotus „civakodásának”, elég biztos előnnyel rendelkezik a bajnokságban: 197 pontja van, és 46 ponttal vezeti a bajnokságot Alonso előtt. Belgiumban ismét 25 egységet gyűjtött a neve mellé, miután a rajtot követően megelőzte Hamiltont, és onnan kényelmesen autózott az élen.

„Hogy őszinte legyek, örültem a győzelemnek, és nem koncentráltam a bajnokságra”- mondta Vettel a Sky Sportsnak.

„Sokkal inkább a versenyről volt szó; ez egy kellemes kis verseny, és igazán különleges, ahogy megnyertük. Nagyon élveztem, és tényleg kielégítő volt. Természetesen 25 pontot is hozott – ez jó a bajnokságnak. Nyilvánvalóan nem bánjuk. Ugyanakkor, még mindig nagyon hosszú út áll előttünk, sok ellenfél van. Szerintem 2010-ben és 2012-ben bebizonyítottam, milyen gyorsan vissza lehet térni az élre, és annak ellenére, hogy mekkora a különbség az élmenővel szemben, mégis gyorsan változhatnak a dolgok. Folytatjuk, miszerint lépésről-lépésre haladunk, nem szállunk el, és a munkára koncentrálunk.”

„Talán ezt mondják, de mi nem gondoljuk így”- felelte arra, hogy sokak szerint a zsebében van a negyedik cím.

„A korábbi években sem engedhettük meg magunknak, hogy ezt gondoljuk. Nincs okunk most másként tenni. Leszegett fejjel kell haladnunk tovább, és nem szabad foglalkoznunk azzal, ami körülöttünk folyik. Tiszta fejjel sokkal jobban tudsz teljesíteni azon a bizonyos napon, és többet érhetsz el – ez igaz a pontokra is, melyek végül biztosítják azt a bizonyos előnyt a bajnokságban. Így lesz nagyobb az esélyed a címre.”

Szerinte még mindig többesélyes a dolog, és nem tudja egyértelműen kiválasztani a legfőbb ellenfelet. „Nem vagyok teljesen tisztában azzal, mi folyik mögöttem. Nem nézem minden percben a ponttáblázatot. Fernando nagyon kiegyensúlyozott, Kimi nem futott valami jó versenyt legutóbb, mivel kiesett, de előtte minden alkalommal pontot szerzett. Lewisnak egy erős csomagja van a Mercedesszel, és Nicónak is, csak nem sikerült jól minden versenyre, így most le van maradva a pontok tekintetében. Nagyon egyszerű a helyzet: még sok pontot lehet szerezni, és többet, mint amennyivel vezetek.”

Spában meglehetősen nagy füttykoncert volt a dobogóceremónia alatt, melyet próbáltak a Greenpeace tüntetésének tulajdonítani, de sokkal inkább szólt a győztes ellen. Vettel megérti, hogy a kívülállók számára akár unalmas is lehet a menetelése.

„Nos, meg tudom érteni, és el tudom képzelni, rajongóként miért így ítélnél meg egy versenyt, mely nem tűnt valami izgalmasnak. Természetesen nekem nagyon izgalmas az autóban, mivel nagyon élveztem. Természetes, hogy az emberek nem akarják azt, hogy mindig ugyanaz történjen újra és újra. Ha egymás után tízszer dobsz dupla hatost, akkor az emberek azt akarnák, hogy végre egyest dobj, vagy valami mást.”

Tehát a többieknek kellene felzárkóznia? „Mi csak tesszük, amit tennünk kell. A cél, hogy nyerjünk. Ha sikerül, akkor boldogak vagyunk, ha nem, akkor elfogadjuk a tényt, hogy valaki más jobb volt. De ez csak arra a napra érvényes – általában nem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lotus: Raikkönen biztosítékot szeretne a jövő évre
Következő cikk Ricciardo nem lenne öngyilkos, ha jövőre mégsem kerülne a Red Bullhoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország