Vettel még mindig nagyon fontos láncszem a Ferrarinál

Sebastian Vettel továbbra is az egyik legfontosabb láncszem a Ferrarinál, amit maga a sportigazgató erősített meg. Nem valószínű a német világbajnok távozása.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Noha hetekkel ezelőtt a Ferrari csapatfőnöke megerősítette, hogy Sebastian Vettel a csapatnál marad, még mindig sok a pletyka az esetleges távozásáról. A csapat azonban a Hungaroringen is azt mondta, Vettel 2020-ban is velük lesz, miután érvényes szerződése van velük, és nem látnak okot arra, hogy mindez változzon.

Még több F1 hír:

Laurent Mekies egy igen nagy fogás volt a Ferrari részéről. A szakember azelőtt a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) dolgozott, ahol elsősorban a biztonságtechnikáért felelt. Ezt követően csatlakozott a Ferrarihoz, ahol tavaly novemberben a csapat sportigazgatójának nevezték ki, mely egy igen fontos terület Maranellóban.

Ez a szerep Massimo Rivola 2016-os búcsúja óta betöltetlen volt, de ez már a múlt, és Mekies rengeteget tesz azért, hogy a Ferrari újra ott legyen az élen. A tapasztalt szakember a Corriere della Sera kérdésére azonban tisztázta, nem tartja magát Mattia Binotto csapatfőnök jobbkezének.

„Nem tartom magam Binotto jobbkezének. Bárminek is nevezzük ezt, egy horizontális munkarendszerhez tartozom. Ezt Sergio Marchionne indította el, amit Mattia fejleszt tovább: egyértelműen látja a célokat és az az ambíciókat, miközben a nyertes képletet keressük.” - mondta a Ferrari mérnöke a Magyar Nagydíj előtt.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Mekies volt az egyik főszereplője a kanadai fellebbezésnek, amivel nem jártak sikerrel, hiszen az FIA visszadobta azt, így a 25 bajnoki pont a győzelemért Lewis Hamiltonnál marad: „Azóta izgalmas versenyeket láthattunk. Elvesztettük a fellebbezést, miközben bíztunk a győzelemben. Ausztria kapcsán pedig nem adtunk be fellebbezést, mert egy olyan Forma-1-et akarunk látni, ami kemény és tele van csatákkal.”

A Ferrari sportigazgatója mondott néhány szót a Leclerc-Vettel duóról is: „Megdöbbentő Leclerc intenzív fejlődése, és az, hogy hogyan növelte a saját hatását az autót illetően. Emellett Vettel mellett is jól integrálódik, aki a toro rossós időszaktól kezdődően fenntartotta a keménységét magával szemben, és ezt a képességét jól érezteti a csapaton belül. Seb egy olyan versenyző, aki konstruktívan elemez, ami továbbra is a projekt középpontjában áll. Ez a mi motorunk, ami hajt bennünket.”


43 esztendővel ezelőtt szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szerint sok versenyző képes lenne arra, mint Hamilton
Következő cikk A Magyar Nagydíj rajongói: Te is rajta vagy a képen?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország