BRÉKING

Vettel: Meg akarom tartani a negyedik helyet a bajnokságban!

Sebastian Vettel Abu Dhabiban, az év utolsó versenyének helyszínén egyetlen egy céllal vág majd neki a futamnak vasárnap.

A Red Bull Racing négyszeres világbajnok versenyzője pályafutása utolsó versenyére készül az aktuális csapatával, miután 2015-től már a Ferrari pilótája lesz.

Az évad utolsó kvalifikációját a hatodik helyen fejezte be, míg az ausztrál csapattársa ötödik lett.

„Ez nem az az eredmény, amitől elégedettnek mondhatnám magamat. Őszintén szólva nem vagyok elégedett, mivel ez lényegesen messze van attól, amit én szeretnék, de ez egy ilyen év, és valójában tudom, hogy a rajtrács első sorára nem vagyunk esélyesek.”

„A kvalifikáció bizonyos pontja nem volt túl könnyű számomra, mivel sokszor nagyon túlkormányzott volt az autó, ami mindenre hatással volt. Szóval nem voltam könnyű helyzetben, de próbálkoztam, ahogy csak tudtam. Összességében még elégedettnek is kellene lennem, tekintve, hogy milyen volt vezetni az autót.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Több szempontból is fontos lesz számomra a holnapi futam, hiszen a Red Bulltól el fogok köszönni, valamint a célom az, hogy megtartsam a negyedik helyemet a bajnokságban. Biztosan nem lesz könnyű, mivel a Williams gyors, addig Fernando sincs tőlem túl messze a pontokat tekintve a Ferrarival.”

„Holnap azonban minden más lehet, mivel egy hosszú verseny vár ránk, és azt hiszem, versenyképesebbek lehetünk, mint most. Reálisan nézve a Mercedes és a Williams mögött leszünk, de a remény hal meg utoljára. Magam mögött akarom tartani a Ferrarit és a Williamst Bottasszal.

A futam előtt Vettel 159 ponttal áll a negyedik helyen, közvetlen a 157 egységet számláló Alonso, és a 156 pontos Bottas előtt.

http://youtu.be/eS2Sh0T4jzs?t=24m27s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg csúnyán elverte Hamiltont az idei szezon utolsó időmérőjén! Bottas, Massa, Ricciardo a további sorrend Abu Dhabiban
Következő cikk Érthető, hogy Hamilton nem hívja vacsorázni Rosberget: a Mercedes magára hagyta a párost

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország