BRÉKING

Vettel ma a Ferrarival fog tesztelni: Egy 2012-es gépet visz pályára Fioranóban

Ma lehet Sebastian Vettel első éles napja a Ferrarinál, méghozzá a csapat 2012-es autójának volánja mögött, amivel Fernando Alonso kis híján megnyerte a bajnokságot.

A négyszeres világbajnok három esztendőre írt alá a Ferrarihoz, melynél már Abu Dhabiban bemutatkozott volna a hivatalos teszten, de végül a Red Bull meggondolta magát és nemet mondott erre.

Vettel természetesen nem volt boldog a döntés miatt, aminek a hátterében Adrian Newey főtervező állt. A rekordert azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy besétáljon a Ferrari garázsába, és ha civilben is, közelről figyelje az olaszok és Kimi Räikkönen munkáját a teszten.

A Gazzetta dello Sport most arról számolt be, hogy ma Vettel a Ferrarival fog tesztelni Fioranóban, a csapat saját pályáján, ahol a évekkel ezelőtt több ezer tesztkilométert tettek meg, mely az egyik legnagyobb erősségük volt.

http://youtu.be/p5q7z27tj8M?t=12m24s

Seb a szabályok szerint egy két éves modellel pályára gurulhat, és elkezdheti megszokni a Ferrari rendszereit és szokásait, melyek nagyon eltérőek attól, mint amivel eddig dolgozhatott a Red Bullnál.

Az már megint más kérdés, hogy mit szól ehhez a Red Bull vezetősége, aki már azt sem díjazta, hogy Vettel Abu Dhabiban besétált a Ferrarihoz. A kontraktusa rövidesen azonban érvényét veszíti a csapattal.

Ezzel együtt ez lehet az első nap, amikor Vettel magára húzza a Ferrari szerelését és az új sisakját, de az is lehetséges, hogy csak egy piros overáll és egy fekete tesztsisak lesz rajta.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Scherzinger helyett Hamilton használja a stúdiót - üléspróba jövő héten a Mercedesnél
Következő cikk Vergne a Williams tartalékversenyzője lehet jövőre: A francia Vettel helyére is esélyes volt a Red Bullnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország