BRÉKING

Vettel: Lehet, hogy közel vagyunk a Mercedeshez, de lehet, hogy nem

Sebastian Vettel egy felemás napot zárt a Ferrarival Malajziában, és egyelőre bizonytalan azt illetően, hogy milyen messze vannak a Mercedestől.

Kimi Räikkönen összességében pozitívan nyilatkozott a pénteki napot követően, de a finn is elismerte, hogy még van hová fejlődniük, főleg, ha közelebb akarnak kerülni a Mercedeshez, ahol Lewis Hamilton egy igen nehéz napot tudhat maga mögött.

A Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője sem tudja pontosan, hogy hol állnak a Mercedeshez képest.

„Ez nem volt egy tökéletes nap számomra. Sajnos nem tudtam egy igazán gyors kört futni a közepes gumikon. Túl keményen toltam neki, aminek a végén megpördültem. Ugyanakkor pontosan emiatt vagyunk itt, hogy a határokat feszegessük, és mindig a legjobb tempóra törekedjünk.”

„A kicsúszásom nem egy balszerencsés manőver volt, egyszerűen túl rámenős voltam. Nem bántam meg, mert próbálkozni kell. Ráadásul ez egy pénteki nap, mely nem szól másról, mint a tesztelésről.”

„Egyelőre nehéz megmondani, hogy hol állunk a Mercedeshez képest. Lehet, hogy közel állunk hozzájuk, de az is lehet, hogy nem. Ők sem zártak egy tiszta napot, így most több a kérdőjel, mint Ausztráliában, ráadásul itt Malajziában sokkal másabbak a körülmények.”

„Mindannyian bízunk benne, hogy képesek leszünk a Mercedesszel harcolni, de azt hiszem már a második, vagy harmadik hely is komoly eredmény lenne. Továbbra is az út elején járunk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A biztonsági autó pilótájáról, Bernd Maylanderről nem sokat tudunk. Most azonban még a fizetéséről is mesél! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. március 27.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Maylander: Mindegy hány kört teszek meg, a fizetésem ugyanannyi
Következő cikk Újabb változás a Forma-1-ben: Ismét 5 motort használhatnak a csapatok 4 helyett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország