Vettel lehet a legnagyobb és legértékesebb kérdőjel a Forma-1 2020-as szezonjában: megy vagy marad?

A közhely azt mondaná, hogy egy versenyző, aki 4 világbajnoki címmel és 53 győzelemmel rendelkezik, annak már semmit nem kell bizonyítani. Ezeket a sikereket nem is vitatja el senki a 32 éves némettől, de ez nem jelenti önmagában azt, hogy a szezon végén nem veszíti el az ülését, méghozzá azon okból, hogy a szerződése lejár.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Andrew Hone / Motorsport Images

Bármely F1 versenyző számára az egyik legfontosabb lépés, hogy biztosítsa a következő idényt. Már az a tény, hogy ez a bizonyos következő szezon akár egy karrierbéli töréspont, vagy egyenesen zsákutca lehet, az már önmagában nagy nyomást helyez a pilótákra, de az igazság az, hogy az ilyen kiélezett küzdelmekkel tűzdelt kategóriákban, mint az F1, csak annyira vagy jó, mint a legutolsó idényed.

Még több F1 hír:

Vannak más pilóták is, akiknek bizonytalan a jövőjük a szériában, és Sebastian Vettel bizonyos közéjük tartozik. A The Race is beválogatta a német világbajnokot a TOP-3-as listájába, és talán nem túlzás azt állítani, hogy szinte lehetetlen megmondani, mi lesz a német karrierjével. 

Attól függetlenül, hogy Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke kijelentette a télen, hogy Vettel az első számú választásuk, jelen pillanatban elképzelhető, hogy meg kell győznie egy rivális csapatot arról, hogy még érdemes arra, hogy lehetőséget adjanak neki az F1 berkeiben.

Vettel megtartása ott lehet Binotto elsődleges választásai között, de ez csak akkor elképzelhető, ha a teljesítményével ezt alá is támasztja. Főleg olyan esetekre érdemes gondolni, mint a 2019-es Brazil Nagydíj, ahol hibájával saját és csapattársa, Charles Leclerc versenyének is véget vetett. Az ilyen eseteket muszáj elkerülnie a négyszeres világbajnoknak, ha a Ferrarinál képzeli el a jövőjét.
Vettel viszont képes lehet erre.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Dominanciája a Red Bull színeiben, nem kizárólag az autónak köszönhető és nem is egyszerűen a véletlen műve. Karrierje csúcsán elit versenyzőnek számított. Néhány képkockát láthattunk ebből a Ferraris időszak alatt is, de az elmúlt időkben számtalan gyermeteg, és furcsa hibát követett el.

32 évesen még van Vettelben erő, és ezzel tisztában van, hogy a karrierjéért is küzd 2020-ban. Leclerc szárnyalása megnehezítheti a dolgát, és biztosak lehetünk benne, hogy úgy vág bele az idei szezonba, hogy megerősítse a helyét a Ferrari vezéregyénisége körében.

Ha erre képes lesz, akkor feltehetően új szerződést ajánlanak neki, Ha nem, akkor nehezen tudjuk azt elképzelni, hogy megelégszik a másodpilóta szereppel, ami azt jelentheti, hogy meg kell győznie egy rivális csapatot arról, hogy ő még érdemes arra, hogy lehetőséget adjanak neki az F1 berkeiben.
Kettő dolog van, ami Vettel kivirágzását hozhatja.

 

Először is egy olyan autó, aminek erős az eleje, és stabil a hátulja, hogy a kanyarbejáratoknál megszerzett sebessége kielégítő legyen és ezt magabiztosan tartani is tudja a kanyarok közepén. A második dolog, hogy egy kicsit lehiggadjon és higgadt tudjon maradni éles helyzetekben, mert ennek a hiánya okozta a helyenként furcsának tűnő hibákat az elmúlt időszakban.

Az előbbi dolog az a Ferrari kezében van. A második meg úgy tűnik, hogy nem Vettel irányítása alatt áll, és nagyban befolyásolhatja ezt a tényezőt a csapaton belüli környezet. Meg kell találni neki azt a tudatállapotot, amely a Red Bullnál töltött karrierje során vitte előre.


Vettel lehet a legnagyobb A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Drasztikus döntés Olaszországban a koronavírus miatt: mi lesz az F1-gyel?
Következő cikk BRÉKING: zárt kapuk mögött rendezik meg a Bahreini Nagydíjat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország