Vettel legjobb teljesítményei a Ferrarival: nincs vége

Sebastian Vettel legjobb teljesítményeit nézhetjük meg egy videós csokorban összefoglalván, de ne feledjük, csak 2020 év év végén távozik, így ha idén lesz szezon, lehetnek még szép pillanatai.

Race winner Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel igen hamar ért fel a csúcsra a Forma-1-ben, ráadásul négy egymást követő alkalommal. Sorra döntötte meg a rekordokat, és ha 2013 év végén visszavonul, akkor sem panaszkodhatott volna a karrierjére.

Még több F1 hír:

Egészen elképesztő statisztikák kerültek a neve mellé, amiket már senki sem veheti el tőle, így a 4 világbajnoki trófeáját sem. A Red Bullal 2010 és 2013 között tarolt az F1-ben, ami nem volt olyan könnyű, hiszen Fernando Alonso kétszer is megnehezítette a dolgát.

Vettel 2010-ben és 2012-ben is győztesként jött ki a szoros párbajból. 2014-ben a teljesítménye visszaesett, akárcsak a Red Bullnak. Daniel Ricciardo már az első közös évükben legyőzte őt, és az év végén elhagyta Milton Keynes-t.

Tette mindezt a Ferrari kedvéért, amivel egy régi nagy álma valósulhatott meg. Ott akart versenyezni, ahol a hőse, Michael Schumacher 5 bajnoki címet gyűjtött, és igazi legendává vált. Végül nem tudott Schumacher nyomdokaiba lépni, és sok kritikát kapott 2016 után.

2015 és 2019 között azonban voltak igen jó teljesítményei is, független attól, hogy egy bizonyos ponton megromolhatott a kapcsolata a Ferrarival. A Forma-1 szerkesztői egy remek összeállítással készültek Vettel legjobb versenyeiről, amiket az olaszok színeiben teljesített.

Az összeállítás ezen a linken keresztül érhető el, és ne feledjük, Vettel a 2020-as szezonban is a Ferrari versenyzője lesz, így lehet egy utolsó esélye arra, hogy megvalósítsa az álmát, és Maranellóban is világbajnok legyen.

Vettel neve mellett jelenleg 4 világbajnoki cím, 53 győzelem, 57 rajtelsőség, 38 leggyorsabb kör, 120 dobogós helyezés és közel 3000 pont szerepel. Az élen 3495 kört töltött el, amit nagyon kevesen mondhatnak el magukról. A négy első helye mellett háromszor volt második a bajnokságban, még 2009-ben, 2017-ben és 2018-ban. Legutóbb csak 5. lett, amire legutóbb 2014-ben volt példa. Ezúttal Charles Leclerc ellen kapott ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Vettel leghumorosabb jelenetei a Ferrarinál
Következő cikk Spanyol média: Vettel számára az Aston Martin is opció lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország