Vettel Leclerc szombati húzása miatt omlott össze vasárnap?

Ross Brawn azt sejti, hogy Sebastian Vettelre igenis hatással volt a szombati napon történtek Monzában, ami vasárnap két komolyabb hibához vezethetett, mellyel közel került az eltiltáshoz.

Sebastian Vettel, Ferrari, in the drivers parade

Sebastian Vettel, Ferrari, in the drivers parade

Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel minden eddiginél nehezebb helyzetben van és úgy tűnik, nem igazán tud mit kezdeni az új csapattársával, aki már az első évében legyőzheti őt, mint tette azt Daniel Ricciardo 2014-ben a Red Bullnál. Akkor a német az év végén távozott is, és most a hírek arról szólnak, hogy ugyanez lehet a forgatókönyv.

Még több F1 hír:

Vettel Monzában hibázott, kétszer is, mellyel igen közel került az eltiltáshoz a büntetőpontjai miatt, miközben a sajtóban már arról írnak, hogy Charles Leclerc hamarosan nyugdíjazhatja, ami még mindig pletyka a médiában, hiába tagadta ezt a Ferrari. Ross Brawn is úgy látja, komoly a helyzet a német körül, akinek támogatásra van szüksége.

„Vettel egyértelműen a sport egyik legfontosabb eleme, de ebben a nehéz időben valóban szüksége van a csapat támogatására, hogy visszaszerezze azt a bizalmat, ami jelenleg hiányzik belőle.” - mondta Brawn, aki noha soha nem dolgozott Vettel mellett a Forma-1-ben, jól ismeri a német világbajnokot.

„Ennek, valamint az autófejlesztés folytatásának a következő hetekben prioritásnak kell lennie Mattia Binotto számára. Nem lesz könnyű, de alapvető fontossággal bír, különösen a 2020-as évet tekintve.” - tette hozzá a Ferrari egykori legendás szakembere, aki az utóbbi években már a Liberty Mediának dolgozik, hogy jobbá tegye az F1-et.

Brawn azt gyanítja, hogy Vettel a szombati időmérő edzésen történtek miatt vált „instabillá”, vagy úgy érezte, cserben hagyták, miután Leclerc saját döntést hozott, ellentmondva ezzel a Ferrari terveinek, és nem adott szélárnyékot a világbajnoknak, aki ezt igen rosszul vette, akárcsak Binotto, bár a csapatfőnöke végül a vasárnapi győzelem miatt megbocsájtott. Ross ugyanakkor elismerte, ami a versenyen történt, azért Vettel a felelős, nem más.

„Sebastian két hibát követett el a 7. körben: először megforgott, majd belehajtott Strollba. A hibák ilyenkor még rosszabbnak tűnnek, látva azt, hogy Leclerc Spa után Monzában is nyert. Elkerülhetetlen tény, hogy független attól, hogy ki a versenyző és független attól, hogy milyen jó dolgok vannak a csapaton belül, az első riválisod mindig a csapattársad.”

 

„Bizonyos mértékben Sebastian most megtapasztalja azt, amit a Red Bullnál érzett az utolsó évében 2014-ben, amikor Daniel Ricciardóval találta szembe magát, aki fiatalként hihetetlen tempót ment.” - folytatta Brawn az összegzését az Olasz Nagydíjat követően, ami még mindig komoly témát szolgáltat a sajtóban.

Vasárnap Leclerc azonban, amit letett az asztalra, az igen erős volt. Emellett Brawn sem tud elmenni szó nélkül, kezdve azzal, hogy a monacói rendkívül agresszíven védekezett Lewis Hamilton ellen, amiért akár büntetést is kaphatott volna. A britet ez a csata Michael Schumacher és Juan Pablo Montoya 2003-as párharcára emlékeztette, amikor a német és a kolumbiai a győzelemért ment a nagydíjon.

„A Ferrari versenyzője nem hátrált meg, és a szabályok által megengedett határokon belül tette ezt, mint a nagyszerű bajnokok és annak is kell lennie. Valójában Leclerc nagyon ravasz volt abban a pillanatban, ahogy kezelte a helyzetet az igazán bizarr Q3-as időmérőn szombaton. Az előzői spái győzelme után pedig egy hihetetlen hétvégéje volt.”

„Ami a leginkább lenyűgözött, az az, hogy milyen gyorsan tanulja meg a dolgokat, ami által csak egyre jobbá válik, mint versenyző és ember. Az utolsó ember, aki Spában és Monzában is nyert a Ferrarinál, az Michael Schumacher volt 1996-ban. Talán a történelem kezdi megismételni önmagát.”


Újabb klasszikus felvétel került elő a Motorsport.com archívumából, mely azt mutatja be, mi történik, ha egyszerre két autó érkezik meg a szűk monzai sikánokba. Spoiler: nem sok jó.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Leclerc nyugdíjba küldi Vettelt, a Ferrarinak új istene van, jön a Leclerc-korszak”
Következő cikk Briatore látja a bajnokot Leclercben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország