Vettel: Leclerc-nek kellett volna szélárnyékot adnia nekem…

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője csalódott amiatt, hogy így ért véget a monzai kvalifikáció, azonban a Ferrari kocsijával és a Q3 elején futott körével elégedett volt a német.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Abszurd véget ért az Olasz Nagydíj időmérő edzése, végül a második pályára futásnál csak Carlos Sainz futott mért kört, a többiek nem, így az első „felvonáskor” leggyorsabb Charles Leclerc-é lett a pole, viszont az FIA vizsgálja a történteket.

A Ferrari pilótája, Sebastian Vettel a negyedik leggyorsabb kört futotta meg, a kvalifikáció után pedig az autójával és a körével igen, az időmérő végével viszont egyáltalán nem volt elégedett.

Még több hír:

„Próbáltam előremenni. Azt hiszem, egy McLaren és egy Renault blokkolta az utat. Nem örülök annak, hogy így alakult az időmérő vége. Sajnos nem sikerült megfutnunk a második körünket, ahogy a többieknek sem, de azt gondoltam, ennél jobban is tudunk kommunikálni.”

 „Az első kör megfutásánál én voltam legelöl, és nem akartam a második körnél is elöl lenni. Aztán nem sikerült felérnünk, így véget ért számunkra a kvalifikáció. Nem ezt akartuk elérni! Végig Charles-nak kellett volna előrébb lennie, hiszen a második körnél neki kellett volna szélárnyékot adnia nekem…”

„De az időmérő jó volt, az autónk jó volt, és jól sikerült az első Q3-as köröm is, csak nem volt szélárnyékom. Ennyi volt a különbség a pole és a negyedik hely között.” – magyarázta Vettel.


Újabb klasszikus felvétel került elő a Motorsport.com archívumából, mely azt mutatja be, mi történik, ha egyszerre két autó érkezik meg a szűk monzai sikánokba. Spoiler: nem sok jó.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Mind idiótának néztünk ki
Következő cikk Kvjat: „Ez inkább tűnt F3-as időmérőnek, mint F1-esnek...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország