Vettel lassult volna Räikkönenhez képest - vagy a finn lett gyorsabb?

megosztás
hozzászólás
Vettel lassult volna Räikkönenhez képest - vagy a finn lett gyorsabb?
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2016. ápr. 30. 11:19

Kimi Räikkönen teljesítménye tavaly az összetett alapján messze elmaradt négyszer világbajnok csapattársáétól, bár azt hozzá kell tenni persze, hogy 2007 bajnokát sokkal több technikai gond sújtotta 2015 során. Idén azonban nagyon úgy tűnik a finn és a német egy szintre került.

A Ferrari 2016-ban még nem tudott tiszta hétvégét zárni, ugyanis a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene elárulta, bizony a kelleténél nagyobb kockázatot vállaltak.

Ennek ellenére az azonban már most feltűnt a paddockban, hogy Kimi Räikkönen közelebb került Sebastian Vettelhez a hétvégéken, sőt néha még talán egy kicsit gyorsabbnak is tűnik a pályán.

A Ferrari első embere azonban egyáltalán nem gondolja, hogy Vettel lassult volna be... "Nem hinném, hogy Sebastian lassabban vezet, mint tavaly. Tehát ez csak azt mutatja, hogy két nagyon erős versenyzőnk van. Tulajdonképpen a mi érdekünk, hogy stabil párossal rendelkezzünk - aztán a végén úgyis a jobb győz majd."

Az Orosz Nagydíj előtt Vettel áll a tabella negyedik helyén 33 ponttal, míg csapattársa, Räikkönen 28 ponttal az ötödik. A két ferraris is nullázott már idén egy-egy futamon. (Räikkönen Ausztráliában - Vettel Bahreinben)

Következő Forma-1 cikk
Orosz Nagydíj 2016: Kövesd ÉLŐBEN az F1-es időmérő edzést Szocsiból (14:00)

Előző cikk

Orosz Nagydíj 2016: Kövesd ÉLŐBEN az F1-es időmérő edzést Szocsiból (14:00)

Következő cikk

Ferrari: „Ha nem kockáztatunk, soha nem győzzük le a Mercedest”

Ferrari: „Ha nem kockáztatunk, soha nem győzzük le a Mercedest”

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás , Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING