Vettel kritizálta, Russell megvédte az FIA-t

A versenyzők érdekvédelmi szövetségét, a GPDA-t elnökként vezető George Russell kiállt az FIA és Michael Masi versenyigazgató mellett. A versenyzők a Safety Car - szerintük - kései beküldése miatt voltak elégedetlenek az Azeri Nagydíjat követően.

George Russell, Williams at press conference

Fotót készítette: FIA

Az Azeri Nagydíj során Lance Stroll és Max Verstappen is a 2.2 kilométer hosszú célegyenes leggyorsabb szakaszán kapott defektet. Míg előbbi esetében sokan a piros zászlót hiányolták, Verstappen balesetét követően a versenyzők egy része szerint túl sokat kellett várni a Safety Car érkezésére.

Még több F1 hír:

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc azok között volt, akik kritikával illették a versenyirányítást amiatt, amiért Verstappen balesetét követően másfél perc telt el a Safety Car beküldéséig.

A GPDA társelnöke, Sebastian Vettel szintén értetlenül áll a késlekedést, George Russell azonban más véleményen volt.

„Természetesen bízok abban, hogy az FIA szakértőként a helyzetnek megfelelő döntést hozza arról, szükséges-e Safety Car vagy piros zászló alkalmazása” – nyilatkozta a brit.

Bár a káosz lehetőséget biztosíthatott volna George Russellnek és a Williamsnek, a brit végül váltóprobléma miatt kiállni kényszerült a versenyből.

A Mercedes rátalált a gyengélkedés okára?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: Mazepin elnézést kért Schumachertől a kétes bakui védekezése után
Következő cikk Úgy tűnik, a csapatok nagy része támogatja a szélcsatornák betiltását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország