Vettel konfettivel próbálta köszönteni Alonsót, nem jött össze! (videó)

Az Aston Martin-pilóta Sebastian Vettel egy konfettiágyúval akarta köszönteni a 40. születésnapját ma ünneplő Fernando Alonsót, azonban nem a német akaratának megfelelően lőtt ki a konfetti, így a spanyol „megmenekült”.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: FIA

A magyar nagydíjhétvége csütörtöki napján lett 40 éves az Alpine kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso, aki rengeteg köszöntést kapott születésnapja alkalmából, és Sebastian Vettel is köztük volt.

A négyszeres világbajnok német konfettivel akarta köszönteni a spanyolt, azonban a konfetti nem ott lőtt ki, ahol azt Vettel várta, így az nem Alonsóra, hanem a földre hullott, és Vettel utólag próbált „menteni”.

Még több F1 hír:

A vicces jelenet az alábbi Twitter-beágyazásban tekinthető meg, Alonso, Vettel és a többiek pedig a hétvégén először 11:30-tól mennek pályára, ugyanis ekkor kezdődik az első szabadedzés – a teljes menetrend itt érhető el.

 

Verstappen elmondta, szerinte miért érdemelt volna komolyabb büntetést Hamilton…


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szivárványos cipőben érkezett a Hungaroringre Vettel - fotóval
Következő cikk Motorcsere Carlos Sainznál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország