BRÉKING

Vettel: Kimi sem idióta

Sebastian Vettel sejtette, hogy nem tudja megelőzni Kimi Räikkönent a kiszemelt részen, de abban bízott, hátha lehetősége nyílik rá. A német nem haragszik ellenfelére, és csak a pillanat hevében reagált kicsit indulatosan a rádióban.

Vettel a futam végén összekerült a Lotus versenyzőjével, aki csak két kiállást teljesített, így bejött Hamilton és a háromszoros bajnok közé. Vettel szorosan a nyomában volt, de olykor a lekörözendő versenyzők akadályozták. Majd kívülről próbálkozott, de a hely túl szűk volt neki.

„A pillanat hevében… Nos, elég keskeny ott a pálya, és számomra is világos volt, hogy azon a ponton nem fogok tudni elmenni mellette kívülről – és mindenekelőtt: Kimi sem idióta, másodsorban nagyon keskeny ott a pálya”- mondta Vettel.

„Világos volt, de azért próbálkoztam, hátha van némi esélyem. Ahogy mondtam, számomra is egyértelmű volt, hogy talán nem fogom tudni megelőzni ott, de hátha két kanyarral később igen. Nem voltam túl boldog, de mint említettem, nagyon meleg volt ma délután, keményen nyomtam, és kimentem egy kicsit a piszkos részre. Úgy érzed, mondanod kell valamit, én pedig ezt mondtam”- utalt a rádióbeszélgetésre.

Továbbra is kérdéses, ki lesz Vettel csapattársa 2014-ben. A német ma Räikkönen mögött végzett, és felmerül a kérdés, mindez mennyiben befolyásolja azt, hogy esetleg a 2007-es bajnok legyen a kiválasztott.

„Elég sok versenyt fejeztem be mögötte – különösen a karrierem elején; akkor majdnem mindegyiken mögötte értem célba. Ez nem igazán számít. Ahogy mondtam, ő egyike azon versenyzőknek, akikkel a legjobban kijövök. Mindig is nagyon őszinte volt velem, amit nagyon értékelek. Egy 20-22 srácból álló csapat vagyunk, és egyeseket kedvelsz, másokat nem annyira”- folytatta.

„Ha nyerni akarsz, mindenkit le kell győznöd. Sokkal jobban élvezzük a dolgot, ha hasonló autókban harcolunk egymás ellen, ami azt jelenti, hogy a tempónk is hasonló. Elég unalmas tud lenni, ha csak a saját csapattársad ellen harcolsz. Ezt mindannyian nagyon élvezzük – gondolom én.”

Vettel elmondta, nem haragszik Räikkönenre a csata miatt. „Nem vagyok mérges. Igaz, a csata nem az első helyért folyt, de a második hely is jobb, mint a harmadik. Nem vagyok teljesen boldog a versenyemmel, mert szerintem az autó valamivel jobb volt, mint ahol célba értünk. Ennek ellenére boldognak kellene lennünk a P3-mal. Ez nem egy katasztrófa; még mindig a dobogóra tudtunk állni, ami kellemes érzés. Két lábbal kell állnunk a földön, és ahogy már korábban is elmondtam, mindig is lesznek olyan napok, hogy más gyorsabb nálunk; majd lesznek olyanok, hogy mi vagyunk előttük. Ilyen az élet.”

A címvédő a csapat stratégiáját sem hibáztatja. „Ha bárkit is lehet hibáztatni, akkor az csak én lehetek, mert kárt okoztam a szárnyamban. Ez nem volt a legjobb dolog.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nyerte meg a Magyar Nagydíjat, Grosjean versenyét tönkretették a Hungaroringen
Következő cikk Mercedes: Valóban megnyertük a Magyar Nagydíjat?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország