BRÉKING

Vettel kíméletlen és kegyetlen lesz a Ferrarinál: Új vezér Maranellóban

Daniel Ricciardo elárulta, éppen ez kellett ahhoz, hogy Sebastian Vettel ennyire sikeres legyen a Red Bullnál.

A német rekorder 2009-ben csatlakozott a Re Bullhoz a Forma-1-ben. Vettel már az első közös évükben esélyes volt a bajnoki címre, majd 2010 és 2013 között mindent megnyert Dietrich Mateschitz istállójával.

2014-re főként a Renault gyenge V6-os csomagjának köszönhetően a Red Bull meggyengült, miközben Vettel sem találta a helyét. Ricciardo ezzel szemben szinte végig remekelt és három versenyt is megnyert a nagyon domináns Mercedes ellen.

Daniel a brit Autosport hasábjain elmondta, csodálja azt, amit Sebastian felépített Milton Keynesben és most valami hasonlóra készül a Ferrarinál.

„Tulajdonképpen összehozta azokat az embereket, akikkel együtt dolgozott. Közel lenyűgöző az, amit csinált ezen a területen. Ez a saját útja volt, amit kitaposott magának és végül meg is kapta, amit akart.”

„Mi versenyzők soha nem vagyunk elégedettek az autóinkkal, és mindig jobbat szeretnénk. Azt hiszem, hogy Seb egészen kíméletlen volt ezen a területen, de egyúttal fair is. A jobbnál is jobbat akart. Mindig ezt kereste.”

http://youtu.be/7_EWWNPQRkg?t=53m15s

„Seb nem pihen, és nem lesz elégedett, amíg nem lesz ott, ahol lenni akar. Szerintem ezt nagyon jól csinálja.”

Ricciardo hozzátette, sokat tanult Vetteltől a dolgok megközelítését illetően, aki nem mindig az a kedves srác, ahogy őt gyakran ábrázolják.

„A kedves srácokról mindig azt mondják, hogy nem fognak nyerni. Nyernek persze pár futamot, de nem mindig. Ilyenkor szükséged van egy könyörtelen szériára. Idén valami hasonlót élhettem meg, miközben megmaradt a tisztelet azokkal, akikkel együtt dolgozom a saját környezetemben.”

„Legyen szó a sportról, vagy az élet bármely más területéről, szükséged van ezekre a dolgokra. Fontos, hogy mindent megtegyek ezért, és higgyek abban, amit csinálok.”

Ricciardo szerint Vettel a Ferrarinál is ugyanerre fog törekedni.

„Nem hiszem, hogy sokkolná őt ez a váltás. Nyilvánvaló, hogy más lesz számára, de alkalmazkodni és irányítani fog. Az első teszten szerintem furcsán fogja érezni magát, de Melbourne-ben már minden nagyon normális lesz.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nem egy, hanem több címet fog nyerni: egyvalamiben tér el Alonsótól
Következő cikk Grosjean: Az emberek elfelejtették, hogy 2013-ban egy jó formában lévő Raikkönent győztem le

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország