BRÉKING

Vettel: Kicsit sem lepett meg a Mercedes sebessége, és hajrá, Schumacher!

A Red Bull Racing négyszeres világbajnoka összességében egy biztató első napot zárt Bahreinben az RB10 volánja mögött.

Sebastian Vettel

Azt hiszem, ez egy erősebb nap volt számunkra, miközben nem voltak megoldhatatlan gondjaink az autóval. A sebességváltó kicsit morgolódott, de a srácok jó munkát végeztek. Ez mindig fontos, pláne most, hogy fel akarunk zárkózni a Mercedesre, akik még mindig nagyon erősnek tűnnek, de szerintem a Williamsre is érdemes lesz odafigyelnünk.

A jelenlegi helyzet nem lep meg, mert tudtuk, hogy a Mercedes gyors és egy hét alatt nem lehet legyőzni őket. De mint mondtam, a Williams is ott lehet elöl, valamint a McLaren ugyancsak nagyon erős lehet. Talán a Ferrarinak is sikerült előrelépnie, szóval sok versenyképes csapat van kint.

Képesek vagyunk javítani és azt hiszem, ezen a hétvégén is megtehetünk egy lépést előre. Fontos, hogy tartani tudjuk a tempót és továbbra is ott legyünk a dobogón. Ez most a legfontosabb.

Nagyon érdekes volt villanyfényben vezetni itt Barheinben. Teljesen más a környezet, mint amikor nappal mész. Ez különösen látványos lehet a rajongók számára, akik megérdemlik mindezt. Remélem, jól szórakoznak majd. Ugyanakkor ez hatalmas változást is jelent a pályán. Sokkal gyorsabbak tudunk lenni a hőmérséklet miatt. Teljesen más, de ez olyasvalami, amit élvezünk. Mindig jobb, ha gyorsabb tudsz lenni. Ehhez még alkalmazkodnunk kell, de remélem, hogy holnap minden simább lesz. Mint mondtam, most stabilabbnak tűnik a helyzetünk és ez az, amire építkezhetünk.

A kezdetektől fogva tudtuk, hogy nehéz lesz a dolgunk. A téli szezonban megpecsételődött a sorsunk, hogy az év első felében mi leszünk azok, akik vadászni fognak. Ez teljesen normális, de azt hiszem, összességében versenyképesebbek vagyunk, mint azt várták, vagy vártuk.

A legjobban annak örültem, hogy Michael jobban van. Lélekben vele és a családjával vagyok. Nagyon drukkolok neki és imádkozom érte. Ő egy igazi harcos, aki talán mindenkinél erősebb. Hiszünk benne, hogy képes kijönni ebből. Hiányzik nekünk. Remélem, hogy a következő hetekben még jobb híreket kapunk róla.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kilométerspórolás Bahreinben: a Mercedes-motorokkal is óvatosak, ezért a kevés kör
Következő cikk Lotus: Végre mozog az E22, és már kevésbé köhög

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország