Vettel kicseszett Grosjeannal, aki összecsinálta magát a mészárszéken

Lando Norris kiállt Romain Grosjean mellett, aki valóban feltartotta őt, de a francia tehetetlen volt, ugyanis Sebastian Vettel váratlan húzással megszegte az íratlan szabályt, vagyis megelőzte az utolsó kanyar előtt.

Sebastian Vettel, Ferrari, in the post Qualifying Press Conference

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A Q1-ben történt az a látványos incidens, aminek végeredményeként Grosjean három rajthelyet veszített, és a 11. pozícióba sorolták vissza a stewardok. A Haas versenyzője feltartotta a mögötte gyors körön érkező Norrist, és mint kiderült, Vettel kavart be neki, aki váratlan lépéssel megelőzte őt ott, ahol már nem szoktak így tenni az íratlan szabály értelmében. Norris ahhoz hasonlította az esetet, mint ami tavaly történt Alonso és Magnussen között Monzában – ennek megfelelően negatívan beszélt Vettelről, megvédve Grosjeant.

„Ha fairek akarunk lenni vele szemben, mindössze három másodperce volt a csapatának arra, hogy közöljék vele, mögötte vagyok – ha nem tették meg addigra”- mondta Norris Grosjean helyzetéről.

„Nagyon nehéz lett volna neki – amennyiben nem tudott róla -, hogy hirtelen teljesen változtasson a hozzáállásán, és adja fel a teljes kört. Az alapján, amit mondott, nem tudta, hogy mögötte voltam, egészen addig, amíg úgy volt, hogy majdnem belemegyek. Vettel kicseszett vele, ami nem túl kedves, ha már így egymásközt vagyunk mi versenyzők – próbáljuk tiszteletben tartani egymást.”

„Ha van előtted egy autó, akkor nem előzöd meg csak úgy az utolsó kanyarban, mint tette azt Magnussen és Fernando tavaly Monzában, mert mindketten elcseszhetitek az időmérős körötöket. Szerintem megtette, amit meg tudott tenni, amikor már tudta, mi a helyzet. De valóban feltartott. Ha valamilyen oknál fogva nem tudtam volna futni egy második kört az időmérőn, akkor ez lett volna az oka, hogy nem vagyok a Q2-ben.”

Norris végül bejutott a Q3-ba és a kilencedik helyről rajtolhat, köszönhetően Grosjean háromhelyes büntetésének. A francia kolléga elmondta, egyrészt nem örül Vettel viselkedésének, másrészt az sem túl kedvező, hogy a csapat nem értesítette a Ferrariról.

„Őszintén: összesz*rod magad, amikor ennyire lassan mész, míg mások gyors körön vannak”- mondta Grosjean. „Az egész egy mészárszék. Lehet, vetni kellene rá egy pillantást a jövőben, mert korábban nem hozták fel a dolgot. Szerintem Vettel váltotta ki a zűrt azzal, hogy nem tiszteli az íratlan szabályt, miszerint nem előzöl az utolsó kanyar előtt. Megelőzte a sort, bejött elém, ezzel további 3-4 másodpercen át kellett várnom.”

„Nem számoltunk a ténnyel, hogy Vettel így tenne, ezért azt gondoltuk, tisztán Norris előtt vagyunk. Valószínűleg ezért nem szóltak nekem, hogy Norris gyors körön volt. Normális esetben nagyon jók vagyunk forgalomban és annak kezelésében, de ma nyilvánvalóan rosszul csináltuk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel túl lassan vezetett Bahreinben: ennek ellenére megtarthatja a 2. rajthelyét
Következő cikk Kulisszatitkok Bahreinből: 24 F1-es nagydíj, a Williams "csodaszere", Kubica furcsa esete

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország