Vettel kiakadt az új pontrendszer miatt, de eredetileg az utolsó négy versenyért akartak dupla annyi pontot adni

A Red Bull Racing német világbajnoka kicsit sem támogatja a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) új szabályrendszerét, mely szerint a következő évben az utolsó nagydíjért dupla annyi pontot osztanának ki.

Az FIA hétfőn kora este adta ki az új szabályrendszert, melyben többek között leírja, hogy a 2014-es évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon kétszer annyi pontot szerezhetnek majd a versenyzők és a csapatok. Ez azt jelentené, hogy egy versenyző, vagy egy csapat akár egy korábban ledolgozhatatlan tűnt hátrányt könnyedén a saját javára fordíthatna.

A média és a rajongók igen élesen kritizálták az új rendszert, amit azonban a Forma-1 résztvevői jóváhagytak, így az szinte biztosan meg fog valósulni.

Sebastian Vettel, aki nemrég elismerte, hogy hamarosan apuka lesz, a német Sport Bild-nek adott nyilatkozatában az ellentábort erősítette.

„Képzeljük csak el, hogy a Bundesliga utolsó játéknapján dupla annyi pont járna a győzelemért.” – élt a focis példával Vettel.

„Ez abszurd, és mindez azokat büntetné meg, akik keményen dolgoztak az egész szezonban. Én a Forma-1 régi hagyományait részesítem előnyben, és nem értem, hogy mégis mi akar lenni ez az új szabály.”

„Ez a szabály a versenyzők, a rajongók és a szakértők számára is szörnyű lenne. Szinte senki sem gondolta azt, hogy egy ilyen őrült szabállyal dupla annyi pontot lehet szerezni.”

A Sport Bild információi szerint a szabályt Bernie Ecclestone és az FIA elnöke, Jean Todt is jóváhagyta. A Stratégiai Munkacsoportból azonban a Red Bull ellenezte mindezt.

„Ellene voltunk ennek.” – erősítette meg a lapnak Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója.

„De a csapatfőnökünket, Christian Hornert felülbírálták.”

A Stratégiai Munkacsoport is jóváhagyta a tervezetet. Ez magában foglalja a hat legnagyobb csapat (Red Bull, Ferrari, Mercedes, McLaren, Lotus, Williams) képviselőjét, a FOM-ot és a szintén hat szavazattal rendelkező szövetséget. A jelenlegi szabályok szerint tíz ilyen szavazat elég egy adott regula átírásához. Tegnap a Ferrari és a Mercedes a pontok megreformálása mellett döntött. Ezt követően következhetett a formális jóváhagyás.

A teljes táblát pedig a csapatok (az összes istálló), az FIA, Ecclestone, a gumigyártó, a motorgyártók, az üzemanyag-beszállítók és a versenypromóterek (8) alkotják.

Marko elárulta, hogy eredetileg azt tervezték, hogy az utolsó négy versenyért járna dupla pont.

„Ezek után a világbajnokság értékét vesztette volna.”

A Red Bull tanácsadója azt is elárulta, hogy az állandó rajtszámokat az amerikai NASCAR-ból vették át, ahol egy pályafutás általában sokkal hosszabb ideig tart, mint a Forma-1-ben. Marko úgy véli, hogy miután az ő sportjukban relatíve rendszeresek a cserélődések, kiszállások, ezek a bizonyos számok néhány versenyző esetében értelmetlenné válhatnak, plusz előkerülhetnek a háromjegyű rajtszámok is... A jelenlegi szabály azonban úgy szól, hogy a pilóták 2 és 99 között választhatnak, addig az 1-es szám viselése a regnáló bajnok kiváltsága.

Az osztrák istálló emiatt sem rajong túlzottan, noha mindez új lehetőségeket kínálhat számukra a marketing területén.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING