Vettel: kétlem, hogy egy komplett idióta lennék

Sebastian Vettel rendkívül frusztráltan nyilatkozott a Portugál Nagydíjat követően, a négyszeres világbajnok egyáltalán nem örült a pontszerzésének, mivel elmondása szerint még mindig ugyanazokkal a problémákkal szenved, mint a szezon elején.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettelt kissé érthetetlen módon tegnap kétszer is a közepeseken küldte ki a Ferrari a Q2-ben, az időmérő középső szakaszában még egyértelműen a piros Pirellik voltak a gyorsabbak, ennek az eredménye pedig egy 15. rajthely lett.

Kimi Raikkonen belső kamerás felvételéből az is jól látszik, hogy volt egy apró koccanás Vettel és Giovinazzi között a futam elején, azonban a Ferrari nem sérült meg, és egy akciódús második etappal be tudta hozni a német az utolsó pontszerző helyre az autót.

„Nem vagyok egyáltalán boldog egyetlen pont miatt, nem egy pontért vagyok itt” – nyilatkozta Vettel a német RTL csatornának a futam után. „Az első körökben nagyon nehéz volt, hogy egy kis hőt is rakjak a gumikba, hasonlóan a tegnapi naphoz.”

„Az egész futamon néha nagyon hirtelen elvesztettem a tapadást, nehéz volt felépíteni így a magbiztosságot, ezért nem volt annyira jó a tempóm. A köridőim egyáltalán nem voltak konzisztensek, az nagyon hiányzik. Nem tudom, hogy mondjak-e még valamit, de talán jobb lesz mindenkinek, ha nem. Én mindent megpróbáltam.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lance Stroll, Racing Point RP20

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Vettel elmondása szerint még így is meg tudta volna előzni Ricciardót a futam végén.

„A két Renault lelassult, mert Ocon pont akkor jött ki a pitből, de ezzel szélárnyékot adott Danielnek, akit így nem tudtam megelőzni, máskülönben erre meg lett volna az esélyem. Volt egy necces pillanat még, blokkoltak az első kerekek, amikor megpróbáltam közelebb kerülni hozzájuk.”

„Ezután ismét tempót vesztettem az utolsó 5 körben, és túl messze voltam. Nem tudom, az első Renault miért nem gyorsult fel, még több pontot szerezhetett volna.”

A négyszeres világbajnok arra kérdésre, képes-e még visszaszerezni a bizalmát az autóban idén, meglepően őszinte választ adott.

„Én próbálok mindent kihozni belőle, de egy megosztott vagyok ezzel kapcsolatban. Először is, elégedett vagyok, mert úgy érzem, jó versenyt futottam. Nehéz volt a rajt és az azt követő pár kör, pozíciókat is veszíttettem, és kétszer-háromszor majdnem eldobtam az autót. Ezután jó volt a versenyem, de az is teljesen nyilvánvaló, hogy az autó ennél sokkal többre képes.”

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Egész évben azon rágódom, hogy hol veszítek időt. Azt akarom mondani, hogy egy idióta sosem jönne rá erre, de hogy én is egy idióta lennék? Ezt kétlem. Egy bizonyos ponton szerencse is kell ahhoz, hogy jól találd el a kanyart, én viszont sosem találom el, amikor pedig mégis, akkor is csak nagy nehézségek árán. A másik oldalon viszont ez a feladat sokkal könnyebbnek tűnik.”

„Magamra kell fókuszálnom, és a saját dolgaimmal kell foglalkoznom, de természetesen azért ez fáj. Különösen azért, mert az én elvárásaim saját magammal szemben még nagyobbak, mint amit mások támasztanak felém.”

„Nem érdekel a sok külső ricsaj, de az autóban nehéz ezekkel szembenézni, különösen azért, mert túlságosan is ambiciózus vagyok, még ennél is többet akarok.”

Bottas: egyszerűen semmi tempóm nem volt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff szerint sok pénzre lesz szükségük Hamilton megtartásához
Következő cikk Binotto: Talán többet vártok a második pilótánktól…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország