Vettel két középcsapattól is ajánlatot kaphatott

A Ferrari ügyeiben bennfentes blogger, Leo Turrini az olasz Sky-nak nyilatkozott Sebastian Vettel ügyéről: Turrini úgy tudja, a Ferrari június végéig vár választ Vetteltől, akinek a Renault-tól és a McLarentől is ajánlata van.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Forma-1 pilótapiacán kulcskérdés, hogy mi lesz Sebastian Vettel sorsa. A négyszeres világbajnok kontraktusa az idei év végén lejár a Ferrarival, a helyére pedig többen is pályáznak: a pletykák szerint a két legesélyesebb jelölt Carlos Sainz és Daniel Ricciardo.

A Ferrari ügyeiben jártas blogger, Leo Turrini nemrégiben arról írt, hogy valószínűtlen, hogy a Ferrari második számúként tartaná meg Vettelt, most pedig az olasz Sky készített vele interjút.

Még több F1 hír:

„A Ferrari egyéves hosszabbítást ajánlott Vettelnek, de arra kérték, hogy június végéig, vagyis a bajnokság kezdete előtt döntsön arról, hogy elfogadja-e az ajánlatot.” – kezdte Turrini.

„Most meg kell várnunk, hogy Seb hogyan dönt. Ha Seb nem fogadja el az ajánlatot, a Ferrari szerintem Carlos Sainzot próbálja majd szerződtetni.”

„Ez az ajánlat nem jelentené azt, hogy Seb Leclerc szárnysegédjévé válna, mert Camilleri (szerk.: a Ferrari vezérigazgatója) azt mondta nekem, hogy lehetetlen azt mondani egy négyszeres világbajnoknak, hogy egy olyan versenyző szárnysegédje legyen, aki eddig 2 futamot nyert.”

Sebastian Vettel, Ferrari, waves to fans after Qualifying on the front row

Sebastian Vettel, Ferrari, waves to fans after Qualifying on the front row

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Vettel az új szerződés kapcsán kételkedik abban, hogy ez nem fog változást hozni a versenyzői menedzsmentben. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy Leclerc szerződése 2024 végéig érvényes.”

Turrini azt is elmondta, hogy Vettelt két középcsapat, a Renault és a McLaren is szívesen a soraiban tudná: a Renault-nál Daniel Ricciardo, a McLarennél pedig Carlos Sainz és Lando Norris szerződése jár le az év végén.

„Tudom, hogy Vettelnek vannak ajánlatai a Renault-tól és a McLarentől, de nem tudom, hogy mennyire érdeklik őt ezek az ajánlatok.”


A McLaren versenyzője jót nevetett a dolgon, de nyilván ennél jobban akarta megoldani a szituációt, és a valóságban teljesen másképp cselekedett volna.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica a virtuális pályán sem agresszívebb, mint a valóságban
Következő cikk Betiltott megoldások: A Renault ellensúlyos lengéscsillapítója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország