Vettel: Jó volt ez az extra szünet!

Sebastian Vettel, az Aston Martin versenyzője arról beszélt, hogy örül a 3 hetes szünetnek a bahreini és az imolai hétvége között, de azt is hozzátette, várja már az újabb versenyt. Lance Stroll pedig elmondta, új lehetőségként tekintenek Imolára a gyengén sikerült bahreini szezonnyitó után.

Vettel: Jó volt ez az extra szünet!

Nem kezdődött jól a 2021-es szezon az Aston Martin csapatának szempontjából, hiszen a friss igazolás Sebastian Vettel balszerencsés volt az időmérőn, így már a Q1-ben búcsúzott, a versenyen pedig összesen 1 pontot tudtak gyűjteni, azt Lance Stroll révén.

A négyszeres világbajnok a hétvége előtt arról beszélt, örül, hogy volt egy kis szünet a bahreini és az imolai verseny között, és nagyon várja az Imola jelentette kihívást.

Még több F1 hír:

„Izgatott vagyok a hétvégi verseny miatt. Jó volt egy kis extra szünet a két verseny között – az idei versenynaptár nem lesz mindig ennyire kegyes. Ez a szünet viszont extra lehetőséget jelent nekünk, hogy végignézzük az adatokat, és hogy megértsük, hol fejlődhetnénk még az AMR21-gyel.”

„Az imolai pálya teljesen másfajta kihívást jelent, mint a bahreini. Ez egy olyan aszfaltcsík, ahol tényleg lehet támadni, éppen ezért nagyon várom már” – mondta Vettel.

Stroll az idei első versenyen a 10. helyen ért célba, és a kanadai arról beszélt, hogy többet akartak elérni Bahreiniben, és hozzátette, mennyire élvezetes az imolai aszfaltcsík.

 

„Imola egy remek kihívás volt tavaly. Egy hihetetlenül gyors pályáról van szó, ahol annyira kevés a bukótér, hogy nagyon kell vigyázni, miközben a kockázat és a nyereség között egyensúlyozol – de éppen emiatt ennyire kielégítő, amikor sikerül tudsz menni.”

„Azt gondolom, a csapat minden tagja többet akart elérni Bahreinben, ezért az imolai hétvégére új lehetőségként tekintünk. Azt már láthattuk, hogy rengeteg csapat van nagyon közel egymáshoz, így kritikus fontosságú lesz, hogy minden edzésen, majd az időmérőn és a versenyen is simán menjen minden, hiszen ez jelentheti a különbséget” – fogalmazott Stroll.

Több mint 20 milliárdért eladó Schumacherék óriási villája…

megosztás
hozzászólás
Trulli a Toyotáról: Egy jobb motorral 100 százalék, hogy nyertünk volna!

Előző cikk

Trulli a Toyotáról: Egy jobb motorral 100 százalék, hogy nyertünk volna!

Következő cikk

A McLaren csapatfőnöke a rake-ről: „Nevetnem kell!”

A McLaren csapatfőnöke a rake-ről: „Nevetnem kell!”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lance Stroll , Sebastian Vettel
Csapatok Aston Martin Racing
Szerző Gyémánt Péter