BRÉKING

Vettel: „Jó lenne, ha Kimi maradna a csapattársam, de nem rajtam múlik”

A négyszeres világbajnok nem akar új csapattársat magának a Ferrarinál, de hozzátette, nem ő dönt a kérdésben.

Ez már a második éve a Ferrarinál Sebastian Vettelnek, aki nagyon erősen mutatkozott be az olaszoknál és rögtön kedvenccé vált a szurkolók körében.

Ehhez természetesen egy versenyképesebb Ferrari is kellett, így idén joggal gondolhattuk azt, hogy az olaszok akár le is győzhetik a Mercedest. Egyelőre nem ez a helyzet és a Red Bull nagyon sokat fejlődött, ami akár komoly fejtörést is okozhat a Ferrarinak.

„Sok területen messze nem vagyunk még tökéletesek, de a csapatban nagy lehetőségek rejlenek.” – kezdte Vettel a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában.

„Sajnos csak a második helyen állunk, és ha összehasonlítjuk magunkat a Mercedesszel, akkor láthatjuk, hogy valami hiányzik a motor és az aerodinamika oldaláról is. Legutóbb Spanyolországban pedig a gumikkal küszködtünk, míg mások rögtön megtalálták a megfelelő utat. Ez egy hiba volt a részünkről és csak rajtunk múlik, hogy jobb munkát végezzünk.”

„A Ferrari egy nehéz időszakot hagyott maga mögött, és most valami újat építünk. A tavalyi év nagyon jó volt, de ha a második helyen végzel az első közös évetekben, akkor nyilvánvaló, hogy a következő lépésnek a győzelmet fogalmazod meg. Közelebb van a Mercedes, de nem vagyunk ugyanazon a szinten. A tendencia azonban pozitív.”

„Bahreinben például versenyképesek voltunk, de még a rajtrácsra sem tudtam felállni. Versenyezni akarok, és ha ezt nem tudom megtenni, akkor valami baj van. Olyan volt, mintha én is hülye lennék. Kihagytam egy versenyt, ki kellett cserélnünk a motort és elúszott egy lehetőség. Oroszországban hasonló volt a helyzet.”

A pletykák szerint a Ferrari leválthatja a finn „Jégembert” és már jövőre új csapattársat kaphat Vettel.

„Minden nap egy új nevet olvastok a sajtóban. Elégedett vagyok azzal, hogy Kimi a csapattársam, és nem is okoz problémát nekem. Nagyon tiszteljük egymást. Nagyszerű lenne, ha továbbra is együtt dolgozhatnánk, de ez nem rajtam múlik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher 13. győzelme a Forma-1-ben: 1995 Monaco
Következő cikk WOW: Vettel berepült az első helyre a harmadik edzésen Hamilton és Rosberg előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország