Vettel: „Itt az ideje egy tiszta hétvégének!”

Sebastian Vettel még adós első, az Aston Martin versenyzőjeként szerzett pontjaival. A négyszeres világbajnok abban bízik, hogy az előzőekkel ellentétben Portugáliában ezúttal sima hétvége vár rá.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az Aston Martin F1-es visszatérése egyelőre távolról sem nevezhető tündérmesének. Bár elődjük, a Racing Point a tavalyi év nagy részében harmadik erőnek számított, a csapat két forduló után mindössze öt pontot szerzett – ráadásul mindet Lance Stroll révén.

Az egyelőre pont nélkül álló Sebastian Vettel óvatos optimizmussal tekint a hétvégi Portugál Nagydíjra.

Még több F1 hír:

„Portimao ideális hely arra, hogy végre tiszta versenyt teljesítsünk” – idézi a németet a Motorsport-Total.com.

„Egy gyors pályán fogunk versenyezni, ahol egyik kanyar követi a másikat, ráadásul sok a lejtős rész. Versenyzőként jó itt vezetni, jó alkalom lesz arra, hogy jobban megismerjem az autó korlátait.”

 

„Egyelőre nem tudom kihozni az autóból azt, ami benne van, a fejlődés lehetősége azonban kellően motiváló.”

Bár Vettel bízott benne, a csapat Portugáliába még nem viszi magával idei első nagyobb fejlesztési csomagját.

A német csapattársa, Lance Stroll ennek ellenére lát lehetőséget arra, hogy jobban szerepeljenek, mint az előző versenyeken.

„Bizakodva érkezünk Portugáliába, ahol szeretnénk kiaknázni az AMR21-ben rejlő potenciált.”

„Szeretnénk a középmezőnyben zajló szoros csata élére kerülni. Egy újabb tiszta hétvége és egy újabb pontszerzés segítene minket célunk elérésében” – fogalmazott a kanadai.

Marko szerint a Red Bull további szakembereket csábíthat el a Mercedestől

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Massa: „Bottas teljesítménye mentális gondokra vezethető vissza”
Következő cikk Az „elképesztően balszerencsés” Giovinazzi reméli, hogy Portugáliában fordul a kocka

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország