Vettel is megpördült, ismét piros zászló a teszten! (videó)

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője is megpördült a második barcelonai teszthét második napján, és a pályára kerülő törmelék miatt ismét piros zászlós szakasz lépett érvénybe a téli teszten.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 spins out

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A Ferrari SF1000-et ma Sebastian Vettel tesztelheti, a négyszeres világbajnok német pedig pillanatnyilag az első helyen áll. Azonban ez nem jelenti azt, hogy problémamentesen megy minden: Vettel megpördült az 5-ös kanyarnál.

Ugyanitt hibázott korábban Valtteri Bottas és Max Verstappen is, majd Vettel vesztette el az uralmát a Ferrari felett, megforgott, azonban Verstappennel ellentétben nem ragadt be a kavicságyba.

További híreink:

A pörgés következtében sok kavics került a pályára, és pár percen keresztül piros zászlós szakasz volt érvényben a teszten, ekkor pedig Vettel, Stroll, Norris, Ocon, Verstappen volt a top-5 sorrendje.

Vettel mai megpördülése a lenti videón tekinthető meg, a tegnapi megpördülése pedig erre a linkre kattintva tekinthető meg.

 

Egy kulisszák mögötti videó, ami megmutatja, hogy a matricázás mennyire fontos a Forma-1-ben, elsősorban a szponzorok miatt. Egy kis érdekesség az olaszoktól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így ragadt a kavicságyban Verstappen! (videó)
Következő cikk AlphaTauri: Remélem, a Racing Point nem kapott rajzokat a Mercedestől…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország